Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sajtólátogatásai során ma a Metro című, igyenesen terjesztett napilaphoz látogat – értesült lapunk. Arról, hogy tervez-e vizitet a Magyar Nemzetnél is, a kormányszóvivői iroda egyik munkatársa úgy nyilatkozott: ha meghívást kap, és amennyiben ideje engedi. Ismert, Gyurcsány Ferenc a közelmúltban már járt a Blikk, az Origo internetes portál és a Népszabadság szerkesztőségében.
A miniszterelnök a médiumok kezdeményezésére keresi fel a szerkesztőségeket azért, hogy az újságírókkal beszélgessen – válaszolta érdeklődésünkre Batiz András kormányszóvivő, aki tagadta, hogy az újabb sajtóvizitnek köze lenne az MSZP választási kampányához. Ezzel szemben Izbéki Gábor, a Metro főszerkesztője úgy tájékoztatott, hogy a látogatást a Miniszterelnöki Hivatal sajtóosztálya kezdeményezte. Gyurcsány Ferenc június 21-i, a Népszabadságnál tett vizitjéről laptársunk első oldalon kezdődő, terjedelmes, fotóval illusztrált írásban számolt be. A kormányfő ekkor többek között a radikális adócsökkentés hátrányairól, az új politikusgenerációról, a nyugdíjasokról és a Fidesz populizmusáról beszélt a lap munkatársainak, valamint világossá tette, hogy a párt választási bizottságának elnökeként kézi vezérlésre készül a kampányban.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
