Rendkívüli arab csúcstalálkozó összehívását kezdeményezte Hoszni Mubarak egyiptomi elnök jövő hét szerdára, s helyszínként a múlt hét végén terrortámadás áldozatává vált Sarm-es-Sejk vörös-tengeri üdülőhelyet javasolta. Az államfő szerint az arab világ aggasztó események szemtanúja a palesztin térségtől, az iraki helyzeten keresztül, további más kihívásokig. Ilyen helyzetben szükség van egységes arab jövőképre – mondta Mubarak, akinek beszédét az egyiptomi televízió élőben közvetítette.
Mubarak ugyan nem beszélt arról, hogy miért éppen az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tartanák az arab csúcsot, ám megfigyelők szerint nyilvánvaló, hogy ezzel a múlt hét végi terrortámadással szembeni elszántságát akarta demonstrálni.
Televíziós beszédében más nagy jelentőségű bejelentést is tett az arab ország 77 éves vezetője: jelezte, hogy ötödik alkalommal is jelölteti magát az államfői tisztségre. Először 1981-ben Anvar Szadat elnök meggyilkolásakor került az államfői székbe, majd három alkalommal újraválasztották. A szeptember 7-én esedékes elnökválasztás azért újdonság lesz számára is, mivel először az ország történetében több jelölt indul. Bejelentését követően Mubarak javasolta, hogy a 24 éve érvényben lévő rendkívüli törvénykezést váltsák fel új törvények, melyeknek célja „felszámolni a terrorizmust és gyökerestül kiirtani annak fenyegetését” Egyiptom biztonsága és stabilitása érdekében.
Büntetőjogi felelősséget is felvethet Ruszin-Szendi villaügye
