Nincs ellentmondás

Swendt Pál
2005. 07. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Semmiféle ellentmondás sincs Orbán Viktor és köztem, sem a kettős állampolgárság ügyében, sem pedig más kérdésekben, legfeljebb akadnak néhányan, akik szeretnének ellentéteket felfedezni – értékelte az erről szóló sajtóinformációkat Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke. – Zentán is csak a korábban elhangzottakat ismételtem, azaz a december 5-i népszavazási kezdeményezés egy felelőtlen, nem végiggondolt, a következményeket nem mérlegelő akciója volt a Magyarok Világszövetségének, amelyről vezetői senkinek a véleményét nem kérték ki – hangsúlyozta a politikus. Felhívta a figyelmet arra, hogy a határon túli magyarok magyar állampolgársághoz juttatásának kérdése akkor került napirendre, amikor a Medgyessy– Kovács-duó, a magyar érdekeket a román és szlovák érdekek elé helyezve, likvidálta az Orbán-kormány idején bevezetett státustörvényt. Hozzátette: ma a Fideszben mindenki úgy gondolja, hogy az a kérdés, milyen formában, hogyan, milyen tartalommal és milyen parlamenti többség birtokában tudják megoldani ezt a problémát. A szocialisták által javasolt Orbán–Kövér nyilvános vitáról kifejtette: az uborkaszezonba illő, szánalmas hecckampányról van szó. – Annyiban korrigálnám Orbán Viktor tusnádfürdői kijelentését, hogy Kun Béla és Rákosi mellett Lindner Bélával (a Károlyi-kormány minisztere) párhuzamba állítanám Juhász Ferenc honvédelmi minisztert is, mivel a magyar hadsereg ilyen szintű szétverésére utoljára ez a társaság volt képes – jelentette ki Kövér László.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.