Nyakó-kampány kékben, Jáksóval

Tolcsvai L. László
2005. 07. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az I. fakanálfesztiválon legalább ötven aktivista viselt egységes öltözéket, a kék pólón pedig „A sikeres Abaújért” feliratot láthatták a megjelent érdeklődők. Tegnap délelőtti beszédében Nyakó István, az MSZP szóvivője a fesztiválról kifejtette, nem országgyűlési képviselőjelöltként, hanem magánemberként szeretné, ha a térségi polgármesterek főzőversenyére alapozott hagyomány folytatódna. Szórakoztatás a cél, s nem tekinti szocialista kampányprogramnak az abaújszántói fesztivált még akkor sem, ha ő a párt jelöltje a választókerületben. Kérdésünkre elmondta, a fesztivál csaknem kétmillió forintos költségét szponzorok fizették, akiknek kiléte maradjon titokban – fogalmazott –, mert ők mint önzetlen támogatók azt kérték, hogy sehol se hangozzék el a nevük.
Soltész Zoltán, Abaújszántó független polgármestere kijelentette, a kisváros önkormányzata semmit sem szervezett, egy fillért sem vállalt át a kiadásokból. A helyszínt sem tőlük kérték, a szabadidőpark használatát a város sportköre tette lehetővé Nyakó István képviselőjelölt kérésére. Zoltán Erikát, a Bagi–Nacsa duót, a Jon Bovit, Jáksó Lászlót, Mátyás Rudolf mesterszakácsot, Lagzi Lajcsit és sztárvendégeit, Vígh Bertalan nótaénekest, Rokker Zsoltot, a Fortuna Divatstúdió növendékeit és Gyémánt Valentint láthatta két nap alatt a közönség. A lehetséges kiadásokról szólva egy magát megnevezni nem kívánó borsodi rendezvényszervező tudatta, számításai szerint a számos művész gázsiját, illetve a tűzijátékot ő öt-hatmillió forintból tudta volna kihozni.
A rendezvény résztvevői közül többeknek feltűnt, Nyakót a környék országgyűlési képviselőjeként nevezte meg Arató András műsorvezető, holott a politikus megyei listáról került be a parlamentbe; Borsod-Abaúj-Zemplén 9. számú választókerületében Ódor Ferenc fideszes országgyűlési képviselőt választották meg a polgárok 2002-ben, amikor már az első körben óriási fölényt szerzett riválisaival szemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.