Oroszoké lesz a Malév Rt.?

A Malév vezetéséhez közel álló, bennfentes forrásból származó információnk szerint Veres János pénzügyminiszter a napokban utasításba adta az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-nek, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a szibériai Krasznojarszkije Avialinyii (KrasAir) vezette konzorciummal.

Munkatársainktól
2005. 07. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pénzügyminisztérium (PM) sajtóosztálya cáfolta értesülésünket, mondván „a Malév értékesítését a kormány döntötte el, a privatizáció lefolytatása az ÁPV dolga, a PM semmilyen utasítást nem adott és nem is adhat”. Kérdésünkre, hogy ez Veres János pénzügyminiszter személyes válasza-e, a tárca sajtóosztályának munkatársa kijelentette: nem, ez a PM hivatalos válasza a Magyar Nemzet kérdésére. Az ÁPV Rt. lapzártánkig nem cáfolta értesülésünket. A Veres János utasításáról lapunknak kiszivárogtatott információ azért figyelemre méltó, mert úgy tudjuk, az ÁPV Rt. várhatóan ma dönt a Malév privatizációs pályázatának eredményességéről, így a versenyben maradt két jelentkező, az Aviation Solutions Befektetői Konzorcium (ASBK) Kft. és a KrasAir vezette orosz–magyar konzorcium ajánlatáról. Úgy tudjuk, a spanyol és az ír pályázó értékelhetetlen ajánlatot tett. A pénzügyminiszteri utasítás – értesüléseink szerint – az ÁPV Rt. igazgatósága mai ülésén is téma lesz. A versenyben lévő ASBK Kft. mögé finanszírozó bankként időközben beállt az OTP Bank Rt. is, ennek ellenére értesüléseink szerint vagy a KrasAir lesz a befutó, vagy harmadszor is eredménytelennek nyilvánítják a Malév Rt. 99,95 százalékos részvénypakettjére kiírt privatizációs pályázatát. Az ASBK szakmai vezetője Kovács Ferenc egykori Malév-vezérigazgató, és a konzorciumban szintén érdekelt Virágh Attila, az SZDSZ-hez közeli üzletember, aki korábban a Perfekt Rt. révén Gyurcsány Ferenc üzletfele volt.
*
Folytatás az 1. oldalról >
A különböző sajtóorgánumokhoz korábban kiszivárogtatott információk szerint az orosz állam többségi tulajdonában álló KrasAir vezérigazgatója és tulajdonosa, Borisz Abramovics figyelemre méltó kapcsolatot ápol egyes szocialista vezető politikusokhoz köthető érdekkörrel. A sajtó hol az MSZP pártpénztárnokának tartott Puch Lászlónak, hol pedig Veress János pénzügyminiszternek tulajdonítja a KrasAir befolyását a döntéshozókra. Június elején a Malévnál működő hat szakszervezet közösen hívta fel a figyelmet arra, hogy „az egyik politikai párt pénztárnoka menedzseli a mostanában előtérbe került, egykori szovjet tagállamból származó pályázó konzorciumot”. A szakszervezetek azt is állították: „a versenyt nagyban befolyásolja, hogy melyik pályázó mennyi és milyen pozícióban lévő információszállítót tudott a Malév szervezetében benntartani, illetve oda beépíteni. Ezek a csatornák naprakész információkat szolgáltatnak ki a Malév adataiból megbízóiknak.”
A Magyar Nemzet értesülései alátámasztják a repülőtéri szakszervezetek aggodalmát. A KrasAirhez tartozó hazai résztvevők, illetve strómanok kilétére a 2005. április
6-án bejegyzett Airbridge Rt. cégirataiból derül fény. A 20 millió forint jegyzett tőkével létrehozott társaságot Kiss Kálmán nyugalmazott magas rangú határőrtiszt mellett Költő Magdolna és Leonov Pjotr Viktorovics jegyzi. Ez utóbbi urat a sajtóból Leonov Péter néven ismerhetjük, ő képviseli a KrasAir vezérigazgatóját, Borisz Abramovicsot Magyarországon. Abramovics egyébként Kiss Kálmán mellett az Airbridge tulajdonosa is. Költő Magdolnáról egyebek mellett azt érdemes tudni, hogy számos, a Resonator Kft. nevével jelzett cégcsoporthoz tartozó társaságban cégvezető, illetve tulajdonos. A budaörsi ipari parkot is magában foglaló cégcsoport fő tulajdonosa Szabó András, aki 2002. óta a Győr– Sopron– Ebenfurti Vasút Rt. elnöke, és az utóbbi időben a hazai sportéletben is magas pozíciókat tölt be, például a Magyar Olimpiai Bizottságban, illetve a Magyar Tornaszövetség elnökeként is ismert. Információink szerint kiváló kapcsolatot ápol vezető szocialista politikusokkal. Költő Magdolna üzletasszony értesüléseink szerint Szabó András élettársa, 2005. május 5-től a Malév igazgatóságának a tagjaként minden fontos Malév adathoz hozzáférhetett, ez év március 16-i rendkívüli közgyűlésen éppen a Malév privatizációs pályázatán való részvételük miatt mondott le igazgatósági tagságáról 2005. február 24-i hatállyal.
Az Airbridge Rt. felügyelőbizottságában Nyegomedzjanov German mellett Ács Sándort és Zubek Jánost találjuk. Utóbbi a 90-es évek elejéig a határőrség szóvivője volt. Zubek Jánosról azt érdemes még tudni, hogy kiválóan beszél oroszul, és a nyolcvanas évek elején elvégezte a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága mellett működő társadalomtudományi akadémiát. A 90-es évek elején tisztségével összeférhetetlen gazdasági tevékenysége miatt elbocsátották a határőrség kötelékéből.
A Power Systems Földgáz- és Energiakereskedelmi Szolgáltató Kft.-ben a cég egyik tulajdonosa az amerikai Doverban bejegyzett Cash & Transfers Financial Service Inc., melynek Zubek János a kézbesítési megbízottja, a másik tulajdonos a Washingtonban bejegyzett Gazinvest LLC, amelynek a szintén kézbesítési megbízottja az Airbridge-ében felbukkanó Nyegomedzjanov German.
Leonov Péter, az Airbridge Rt. igazgatósági tagja lapunkat úgy tájékoztatta: a cég és a KrasAir szakmailag és pénzügyileg stabil háttérrel rendelkezik, így nincs szükségük politikai támogatásra. Úgy vélik, hogy az ajánlatok megismerése után elnyerik a döntéshozók támogatását, határozott és megvalósítható elképzeléssel rendelkeznek a Malév nyereségessé tételére. Közölte: titkos és háttérben zajló megbeszéléseik nincsenek, és nem is voltak folyamatban a Malév privatizációval kapcsolatban.

Az East Line nem nyilatkozik. Harmincezer dollár értékű az a számla, amit a KrasAir repülőgépeinek javításáért az Aeroplex Kft.-nek eddig még nem fizetett ki – tudtuk meg. A KrasAir illetékese úgy tájékoztatott, a repülőgépek javításával foglalkozó céggel szemben nincs tartozásuk és elszámolási vitájuk. A repülőgépek javítását nem közvetlenül a KrasAir, hanem a vele szerződésben álló, szintén orosz East Line Technique bonyolítja. Telefonon megkerestük az East Line-t, ahol Rudenko Jevgenyij Pavlovics vezérigazgató szabadsága miatt a titkárnője annyit közölt: semmilyen információt nem adnak, ha az Aeroplexnek problémája van a cégükkel, velük egyeztessenek.




Informatikai pártérdek
Olyan cégek kaptak lehetőséget a repülőtéri informatika működtetésére, amelyek vezetése rokoni vagy üzleti szálakon keresztül Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, az MSZP pénztárnokához, Puch Lászlóhoz, illetve a Budapest Airport (BA) Rt. vezérigazgatójához, Hárskuti Jánoshoz köthető – derítette ki a Heti Válasz ma megjelent számában. A BA privatizációs pályázatának résztvevői augusztus 9-ig tehetik meg kezdő ajánlatukat a társaság 75 százalék mínusz egy szavazatot megtestesítő részvénycsomagjára. A tulajdonosváltással a vagyonkezelési szerződést is módosítják majd, így a megállapodás lejárta határozatlan idejéről 75 évre szóló, határozott időtartamúra változhat. A Heti Válaszban szereplő információk újabb kérdéseket vetnek fel a BA Rt. szerződéseivel kapcsolatban, hiszen a repülőtér vezetői korábban lapunk kérdésére úgy nyilatkoztak, hogy nem állnak kapcsolatban Hárskuti János vezérigazgató korábbi érdekeltségéhez köthető MIS Consulting Rt.-vel. A BA Rt. a Trendex Holding Rt. beszállításaira, valamint a hetilap cikkében szereplő AODB rendszer (műszaki-karbantartási-irányítási rendszer) bevezetésére vonatkozó, több hónapja feltett kérdéseinkre máig nem válaszolt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.