A Gyurcsány-kormány eddigi intézkedései megmutatták, hogy ez a kormány nem a munkásokat, alkalmazottakat, hanem a pénzt és a tőkét képviseli – mondta Kontur Pál, a Fidesz munkás- és alkalmazotti tagozatának elnöke az óbudai lakótelepen tartott sajtótájékoztatóján. Úgy vélte, a négyszázezer új munkahelyre vonatkozó szocialista ígéretekről már beszélni sem érdemes, hiszen 62 ezer ember vált munkanélkülivé 2002 óta, akik közül minden ötödik pályakezdő fiatal. A kormány kijelentései dacára, amelyek cselekvési programokról, a gazdasági sikerekről, Magyarország eredményes uniós szerepléséről szólnak, az emberek úgy érzik – jegyezte meg a politikus –, hogy a mostani kabinet működése óta nő a munkanélküliség. Kontur Pál hangsúlyozta, hogy naponta érkeznek az újabb hírek 200-300 fős elbocsátásokról, és az uniós tagállamok sorában a csődeljárások számát tekintve Magyarország az első helyen áll. Mint mondta, a folytatódó elbocsátási hullámért a kormányt teszi felelőssé, amely szerinte nem baloldali, hiszen csak pénzben, „megéri – nem éri meg” alapon tud gondolkodni. – Gyurcsány Ferenc kormánya a gazdagok kormánya, az MSZP a gazdagok pártja, nem a kisemberek érdekeit képviseli – jelentette ki, hozzátéve: a sokat emlegetett száz lépés nem előre, hanem hátra viszi az országot, az elbocsátások miatt pedig az emberek nem érezhetik biztonságban a saját állásukat sem.
Az MSZP illetékes politikusai lapzártáig többszöri megkeresésünk ellenére sem kommentálták Kontur kijelentéseit.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
