Néhány órás tengerparti pihenés után harmincnyolc felnőtt és egy gyerek került kórházba Olaszországban magas, 39 fokos láz, hasfájás és légzési nehézségek miatt vasárnap este – jelentette a La Repubblica. Tegnapra már mindannyian jobban érezték magukat. A szakemberek laboratóriumi vizsgálatai még nem tudták kideríteni, mi okozta a rosszulléteket.
Eleinte ételmérgezésre gyanakodtak, de kiderült, hogy mindegyikük ugyanott, Genova közelében, a Corso Italia és Nervi közötti partszakaszon töltötte a napot. Felvetődött, hogy netán vegyi anyag vagy mérgező algák kerülhettek a tengerbe, viszont csak a betegek egy része mártózott meg a vízben. A szakemberek ebből arra következtettek, hogy a mérgezés nem onnan jutott a szervezetükbe, hanem belélegezték. A gyengélkedők többségét a Gallierea kórházban kezelték. Az intézmény képviselője tegnap bejelentette, hogy nagy valószínűséggel súlyos mérgezésről van szó, a páciensek fehérvérsejtjeinek száma erősen megszaporodott.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
