Megjelentek tegnap az első nagyméretű kormányzati újsághirdetések a héten indított sms-kampányról, és ma ismét hat sajtótermékben jelennek meg a színes reklámok. A közpénzből finanszírozott akcióban a kabinet az emberek véleményét kéri ki hat héten keresztül, minden héten más kérdésben. Először arra kíváncsiak, hogy meg lehessen-e határozni a harmadik születendő gyermek nemét. A beérkező válaszokat pénteken összegzik és értékelik.
László Boglár kormányszóvivő lapunknak elmondta, a reklámok a Népszava, a Népszabadság, a Magyar Hírlap, a Blikk és a Nemzeti Sport mellett a Metro újságban jelennek meg heti két alkalommal, de az elektronikus médiában nem lesznek láthatók-hallhatók. Elmondta, a hirdetések elhelyezését bruttó 40 millió forintért a Médiaedge: cia nevű cég végzi, amellyel közbeszerzési pályázat után még januárban kötött másfél évre szóló megbízási szerződést a kancellária. A kormányszóvivő azt is közölte, hogy a T-Mobile-t – amelynek telefonszámára az sms-válaszokat várják – szintén közbeszerzés útján jelölték ki a feladatra, de ez utóbbi szolgáltatás nem emészt fel közpénzt.
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!