Rendkívüli ORTT-ülést tart ma Szalai Annamária kezdeményezésére a testület múlt heti tanácskozásán született döntések miatt. Mint ismert, a testület ekkor meghosszabbította az RTL Klub és a TV2 koncessziós szerződését, valamint nyilvántartásba vette az MTV m3-as Demokrácia csatornáját. Az ORTT Fidesz által jelölt tagja szerint mind a szerződéshosszabbítás és a nyilvántartásba vétel, mind pedig az ülés lebonyolítása jogi aggályokat vetett fel. Szalai a rendkívüli ülésen azt kívánja elérni, hogy vonják vissza a döntéseket.
Kovács György elnök ma 13 órára összehívta a rendkívüli ülést, de ennek gyakorlati jelentősége nincs: Szalai Annamárián kívül ugyanis egyik testületi tag sem vesz részt a találkozón. Többen egyéb elfoglaltságaikra, mások egészségügyi okokra hivatkoztak. Mint azt Kovácstól megtudtuk, a rendkívüli ülés napirendjének elfogadásához is legalább négy tag egyöntetű szavazata szükséges.
Képmutatás és kettős mérce
