Röviden

MTI
2005. 07. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harminc nap haladék
Harminc napot biztosított a Fővárosi Közigazgatási Hivatal annak a jogsértő helyzetnek a megszüntetésére, hogy jelenleg két jegyzője is van a VIII. kerületnek – közölte a hivatal főosztályvezetője tegnap. Földvári Béla elmondta: jelezték Csécsei Béla polgármesternek, hogy az önkormányzati törvény alapján egyidejűleg két jegyzője nem lehet az önkormányzatnak. A városrésznek azért van két jegyzője, mivel az előző hivatalvezetőt, Xantus Juditot a bíróság jogerős ítéletben helyezte vissza állásába. (MTI)

Új harangok a Batthyány téren
Két új harangot kap felszentelésének kétszázadik évfordulójára a vízivárosi Szent Anna-templom – közölte a plébánia. A harangokat Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek szenteli fel ünnepi szentmise keretében, július 31-én a Batthyány téren álló templomban. (MTI)

Előítéletek helyett
Az előítéletes gondolkodás helyébe együtt gondolkodásnak kell lépnie – mondta Németh Erika (MSZP) a cigány szolidaritás napja alkalmából tegnap. A többségi társadalom részéről a diszkrimináció minden formájának a megszüntetésére lenne szükség, a roma lakosság részéről pedig „egyfajta akarat kellene”, hogy helyzetük javításáért ők maguk is képesek legyenek tenni. Varga József, a Fidesz országgyűlési képviselője Németh Erika nyilatkozatára reagálva azt mondta: „A Fidesz nem nyilatkozatokat, hanem konkrét intézkedéseket vár a kormánytól a cigányság helyzetének javítása érdekében.” (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.