Orbán Viktor Amerikában tárgyal
Washington. Orbán Viktor Fidesz- elnök részvételével tegnap Washingtonban megkezdődött a konzervatív és kereszténydemokrata pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió kétnapos pártvezetői értekezlete. A szervezet háromévenként tartott, idei értekezletén a tagszervezetek vezetői országbeszámolókat tartanak. Orbán Viktor, aki az előző, 2002-es washingtoni értekezleten is jelen volt, a konferencia hivatalos programján kívül kétoldalú találkozókon is részt vesz. A pártvezetőket ma George Bush elnök munkareggelin látja vendégül. (MTI)
Gyurcsány ázsiai körúton
Budapest. Szingapúrt, Vietnamot és Indonéziát érintő, nyolcnapos délkelet-ázsiai körútra indult tegnap Gyurcsány Ferenc kormányfő. A miniszterelnöki kíséretben Somogyi Ferenc külügy- és Kóka János gazdasági miniszter mellett üzletemberek is vannak. Az út elsődleges célja a gazdasági kapcsolatok elmélyítése a három délkelet-ázsiai ország és Magyarország között. (MTI)
Elhunyt Heath
London. Vasárnap este, egy héttel nyolcvankilencedik születésnapja után elhunyt Sir Edward Heath egykori brit miniszterelnök. Ötvenegy éves alsóházi pályafutásának delelőjén, 1970-ben legyőzte Harold Wilson munkáspárti miniszterelnököt, és megalakította konzervatív kormányát. Legnagyobb politikai sikere az volt, hogy vezetése alatt az Egyesült Királyság 1973-ban az Európai Unió – akkor még csak Közös Piac – tagja lett. (J. L.)
Szélsőjobboldali szlovák program
Pozsony. A kisantant újraszervezése és tömegpusztító fegyverek beszerzése is szerepel a Szlovák Testvéri Közösség nevű szélsőjobboldali párt programjában – írta az SME című szlovák polgári-liberális lap. A vezetőjüket nyilvánosan „vezérnek” szólító, rendezett, katonás sorokban közterületen menetelő társaság a szlovák államiság elsődleges ellenségének Magyarországot jelöli meg, ezért fontosnak tartja Szlovákia déli határainak megerősítését, és úgy találja, hogy „a közös nagymagyar álom” csak a szlovák–román–szerb szövetséget alkotó kisantant „közös erejével verhető szét”. (MTI)
Libanoni amnesztia
Bejrút. Az új libanoni parlament, amelyben a Szíria-ellenes erők vannak többségben, tegnap jóváhagyta a börtönben lévő volt keresztény milíciavezér, Szamír Zsazsa szabadon engedésére vonatkozó amnesztiaindítványt. Zsazsát, aki egy időben Izrael szövetségese volt, 1994 márciusában tartóztatták le, abban az időszakban, amikor Libanont ténylegesen Szíria irányította. (MTI)
Több száz ingatlant zúzott le a vihar keleten + videó
