Röviden

MTI - Munkatársunktól
2005. 07. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nyírségi Takarékszövetkezetnél történt súlyos törvénysértések miatt a szövetkezet tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a takarékszövetkezet kirendeltségeit eladják és a szövetkezetet kivezetik a piacról – mondta Petrovai György, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség jogi képviselője. (MTI)

*****
Az év első hat hónapjában a K&H Alapkezelő által kezelt vagyon több mint 80 százalékkal nőtt, s átlépte a 170 milliárd forintos határt. A K&H Alapkezelő 2005. félévi piaci részesedése 11,2 százalék, amivel harmadik az alapkezelők rangsorában. Idén kibocsátott 9 befektetési alapja közül a legnépszerűbb a K&H Hozamfa 1. volt, amelyből az ügyfelek több mint 4,3 milliárd forint értékben vásároltak. Az alapkezelő az eddig kibocsátott 21 garantált alapnak tulajdoníthatóan 70 százalékos piaci részesedésű a piacon. (Sz. Cs.)

*****
A legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank adózott eredménye a második negyedévben 44 százalékkal 947 millió euróra nőtt a tavalyi második negyedévi 656 millióhoz képest. Az elemzők átlagosan 823 millióra számítottak most. (MTI)

*****
A jelentős magyarországi érdekeltséggel is rendelkező, svájci–svéd ABB elekromosgép-gyár a második negyedévben 42 százalékkal 126 millió dollárra növelte az adózott eredményét a tavalyi második negyedévi 89 millióhoz képest, habár elmaradt az első negyedévi 199 millió dollártól. (MTI)

*****
A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező alsó-ausztriai Eybl International autóipari beszállító, elsősorban az autótextíliák gyártójának üzleti éve a júniussal végződött első negyedében kissé javuló forgalomból a korábbinál kevesebb nyeresége képződött. (MTI)

*****
Bulgária, kihasználva opcióját, a lejáratnál hét évvel korábban, júliusban befejezte a diszkont Brady-kötvények visszavásárlását: július végén a még meglévő 607,64 millió dollár értékű utolsó kötvénycsomagot is visszafizette. A korai visszavásárlás révén a bolgár állam mintegy 200 millió leva (123,6 millió dollár) kamatfizetéstől mentesül. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.