Tizennégy versenyző
Tizennégyen versenghetnek a Magyar Rádió Rt. elnöki posztjáért – tájékoztattak a pályázati csomagok megvásárlási határidejének tegnapi lejártát követően az intézményt felügyelő közalapítványnál. A kuratórium titkárságának közlése szerint négyen vásárolták meg a pályázati csomagot, míg az előző két pályázat tíz indulója nyilatkozott úgy, hogy – változatlan formában vagy átdolgozás után – fenntartja benyújtott anyagát. A kuratórium nyolctagú elnöksége május 9-én hét szavazattal Such Györgyöt, a Magyar Televízió egykori alelnökét jelölte a tisztségre, az ugyanaznap tartott nagykuratóriumi ülésen a pályázó nem szerezte meg a megválasztáshoz szükséges kétharmados támogatottságot. Az elnökség három nappal később tett közzé újabb pályázati felhívást, amelyre 15-en nyújtották be anyagukat; július 7-i ülésén az elnökség nem tudott jelöltet állítani a tisztségre, ezért még aznap úgy döntött: újabb pályázatot ír ki. (MTI)
Eladja két multiplex moziját a főváros
Nyilvános pályázattal, 1,9 milliárd forint limitáron, plusz 500 millió forint hiteltartozás átvállalásával eladja a Mammut I–II multiplex moziját a fővárosi önkormányzat, illetve a testület tulajdonában lévő Budapest Film Rt. és a Budapest Film Kft. – közölték fővárosi képviselők tegnap az MTI-vel. Schiffer János (MSZP) főpolgármester-helyettes a kulturális bizottság mai rendkívüli ülésére benyújtott előterjesztésében megállapítja, hogy az rt. az artmozi-hálózat évi, mintegy 150 millió forintos veszteségét a Corvin és a Mammut multiplexek keresztfinanszírozásával fedezte idáig, ám a két Mammut mozi már nem képes megtermelni az art mozik finanszírozásához szükséges pénzt. A két multiplex mozi eladásából származó bevétel egy részéből, egymilliárd forintból Metropolis Film Alapítványt hoznának létre a művészmozik finanszírozására. (MTI)
Az LDFSZ nem adja fel
A Ferihegyi repülőtéren vasárnap este háromórás sztrájkot tartó Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) levélben ismét az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-hez fordul a követeléseivel. Amennyiben újabb sztrájkra kerülne sor, a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete is megfontolja a csatlakozást. (MTI)
Magyar Bálint ígér
Tízezer új kollégiumi férőhelyet létesítenek és 17 ezret újítanak fel a jövő év végéig magántőke bevonásával, közölte az oktatási miniszter tegnap. Magyar Bálint elmondta, hogy a kollégiumi normatív támogatások mértéke – amely tavaly havi 3300 forintról 5 ezer forintra emelkedett – idén szeptembertől 8 ezer forintra, a jövő évben pedig csaknem 12 ezer forintra növekszik. A cél az, hogy a normatív támogatási rendszer gyakorlatilag inflációkövetővé váljon. A hallgatói önkormányzatok szövetségével közösen a tárca kidolgozta a kollégiumi térítési díjak új rendszerét, amely lehetővé teszi, hogy az egyetemek, főiskolák differenciálni tudjanak a minőség és a nyújtott szolgáltatások alapján. (MTI)
Nyúlszívű tábornok: Ruszin-Szendi Romulusz Magyar Péter erőszakos testőre mögé bújt a kérdések elől + videó
