Húszmillió dolláros kötött segélyhitelprogram beindítását ajánlotta fel tegnap az Indonéziában tartózkodó Gyurcsány Ferenc, aki az indonéz vállalatok magyarországi befektetéseinek ösztönzésével indokolta a támogatást. A miniszterelnök emellett azt is hangoztatta, hogy bővíteni szeretnék a magyar agrártermékek, a hadiipari, valamint az információtechnológiai áruk és szolgáltatások exportját, illetve vizsgálják a magyar társaságok bekapcsolódásának lehetőségét az indonéz energetikai fejlesztésekbe. A tárgyalások után Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök elmondta: Magyarország részt vehet a Dél-Szumátrán zajló beruházásokban, a szénbányászatban, a vasút- és kikötőkorszerűsítésben, valamint hőerőmű-építésben.
Mint ismert, a kormányfő a múlt héten jelentette be, hogy egy vietnami hőerőmű építése kapcsán harmincötmillió dollárnyi – azaz hétmilliárd forintnyi – támogatáshoz jut a Transelektro Rt., a versenyképesség növelését szolgálni hivatott hitel címén. Gyurcsány azt is közölte, hogy hazánk idén a tavalyit két és félszeresen meghaladó mértékű, 600 ezer dollárnyi vissza nem térítendő támogatást nyújt Vietnamnak az indokínai országban elindított modernizáció megvalósításához.
Lavrov vészjósló üzenetet küldött a NATO-nak
