Strandkézilabda-ezüst a Világjátékok végére

Munkatársunktól
2005. 07. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy arany- és egy ezüstéremmel zárta a magyar küldöttség a nem olimpiai sportágak seregszemléjét, a VII. Világjátékokat Duisburgban. Asztalos István bő egy hete győzött az ejtőernyősök között, míg a második helyet a női strandkézilabda-válogatott szállította szombaton. Mégpedig nagy meglepetésre, hiszen Neukum Tamás csapata sorra elbukta a csoportmérkőzéseket, szerencse, hogy a kiírás szerint mindenki továbbjutott. A világ- és Európa-bajnok oroszok elleni negyeddöntőben indult a bravúrsorozat, majd az egyszer már megszenvedett törökök jöttek a négy között. Ám a mieink mentek a fináléba, miután
2-0-ra (14-13, 13-10) győztek.
A brazilok elleni finálé is jól indult, de az első félidő végére elfáradt a magyar gárda, és a dél-amerikaiak 9-7-re nyertek. A második játékrészben másodpercekkel a vége előtt 13-12-re vezettünk, ám ekkor a brazil kapus, Mayssa Raquel de Oliveira kétpontos gólt ért el, így 2-0-s összesítéssel kikaptunk, csakúgy, mint a csoportban. Az ezüstérem mellé Augusztné Kévés Renátát választották meg a torna legjobb női játékosának, aki így nyilatkozott: „Játszhattam volna sokkal jobban is, és akkor talán meglett volna az aranyérem…” Majd legközelebb.
A sport mai valóságához illően két doppingesetet regisztráltak a Világjátékokon, de neveket csak akkor hoznak nyilvánosságra, ha a B próba is igazolja a tiltott szerek használatát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.