Hivatalos adatok szerint legalább öt ember vesztette életét és több tucatnyian megsérültek, amikor tegnap végigsöpört Tajvanon az elmúlt évek egyik legerősebb tájfunja, a Haitang. A szezon első szélvihara óránként 270 kilométeres sebességgel érkezett a térségbe, ahol az elemek tombolása miatt bezártak az iskolák, a kormányhivatalok és a pénzpiacok. Nem fogadtak és nem indítottak járatokat a repülőterek, nem közlekedtek a vonatok, és egymillió háztartás maradt elektromos áram nélkül – jelentette a BBC. Haitang egyméternyi, esőt hozó felhőket tolt maga előtt, amelyek a hegyekben adták ki magukból a csapadékot. Ezekről a területekről több mint ezer embert telepítettek ki, mert a heves esőzések miatt földcsuszamlásoktól tartanak a hatóságok. A helyi televíziók felvételein a főváros, Tajpej utcái néptelenek voltak. Néhányan homokzsákokat halmoztak fel, hogy felkészüljenek a legrosszabbra. A felvételek szerint a sziget keleti felében fekvő városban, Hualienben a képeken betört ablakú épületek, elárasztott utcák látszottak.
A mexikói Yucatán-félszigeten, elsősorban Cuncan üdülőváros környékén lapzártakor is tartott a turisták és helybéliek kimenekítése – írta az AFP. A tegnap reggel oda érkező, az ötös osztású Saffir– Simpson-skálán mérve négyes fokozatú Emily hurrikán elől több mint hatvanezer embert evakuáltak. Az óránként 215 kilométeres sebességgel forgó légtölcsér az észak-amerikai ország keleti csücskéhez vivő útján eddig hat embert ölt meg. Két helikopterpilóta az Emily érkezése miatt kiürített huszonhat mexikói olajfúrótorony egyikénél, munka közben halt meg. Jamaicán egy négytagú család vesztette életét, amikor autójukat elsodorta a szél.
Több száz ingatlant zúzott le a vihar keleten + videó
