Több érdeklődő az MG Roverre

Munkatársunktól
2005. 07. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MG Rover tönkrement angol autógyár maradékáról két kínai és egy brit csoporttal tárgyal a felszámoló – olvasható a totalcar.hu internetes szakportálon. A legutolsó hivatalos bejelentés szerint mindhárom cég autókat gyártana Longbridge-ben, és ajánlatot tesz az autó- és motorgyártó részleg berendezéseire is. A felszámolást végző PricewaterhouseCoopers egyelőre nem nevezte meg a vevőjelölteket, de a brit sajtó tényként említ három nevet.
Az egyik konzorciumot a Shanghai Automotive (SAIC) és a Ford of Europe egykori vezetője, Martin Leach – illetve cége, a Magma Holdings – alkotja. Ez a páros van a legjobb helyzetben, hiszen egyes Rover-típusok gyártási joga már a SAIC kezében van. A hírek szerint ez a társaság hasonló forgatókönyv szerint járna el, mint ahogy azt az MG Rover csődje előtt a SAIC vezetése tervezte. A másik kínai jelentkező a Nanjing Auto nevű autógyártó, amely hasonló módon járna el. Ők MG-típusokat gyártanának tovább Longbridge-ben, de szintén átköltöztetnének egy gyártósort Kínába, ahol Rover és Austin néven szeretnék folytatni egyes típusok gyártását.
A dolgok jelenlegi állása szerint azonban egyik ajánlattevő sem indítaná újra azonnal a gyártást, így az MG Rover autóit és a Powertrain Ltd. motorjait a legjobb esetben is csak 2006-ban kezdhetik újra gyártani – tudta meg a totalcar.hu.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.