Többeket érdekel a politika

Munkatársunktól
2005. 07. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emelkedett a politika iránti érdeklődés a Gyurcsány–Orbán-vita után. Szembetűnő változás, hogy júliusra jóval kisebb lett a bizonytalan választópolgárok aránya – derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásából, amely egyszersmind rögzíti: így a Fidesz és az MSZP szavazótábora is nőtt, ám a köztük lévő erőviszonyok nem módosultak. Az MSZP támogatottsága az összes megkérdezett körében 20-ról 24 százalékra emelkedett, míg a Fidesz 28 helyett 32 százaléknyi voksot tudhat maga mögött. Az általános aktivizálódás növelte a két pártot biztosan választók számát is. Az MSZP-nek ezúttal 1,25 millió (40 százalék), a Fidesznek pedig 1,65 millió (52 százalék) elkötelezett támogatója van. A választók pártok felé való fordulásából a kis pártok ugyanakkor nem tudtak profitálni: júliusban az SZDSZ és az MDF is a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb alatt maradt. A Tárki–Századvég is közzétette júliusi felmérését, amely még a Gyurcsány–Orbán-vita idején készült. Az adatok arról tanúskodnak, hogy a megbeszélés mindkét potenciális miniszterelnök-jelölt profilját kedvezőbbé tette valamelyest, de továbbra is Orbán Viktor Fidesz-elnök megítélése a jobb. A vita nem változtatta meg érdemben a választók pártpreferenciáját: az összes megkérdezettet nézve három, a pártválasztók és a biztos szavazó pártválasztók körében öt-öt százalék a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben. Itt a két kis párt közül csak az SZDSZ érte el a küszöböt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.