Csaknem másfél millió emberrel találkoztak mostanáig a Nemzeti Konzultáció különböző rendezvényein: a budapesti irodában tartott fogadóórákon, a faluparlament rendezvényein, az Új Budapest Fórumokon és a grémium országjárásán – tudatta Kudlik Júlia. A Nemzeti Konzultációs Központban a májusi nyitás óta több mint ötezer ember fordult meg, az egy hete befejeződött országjárás során pedig több mint hétszáz helyszínen járt a testület négy konzultációs buszának valamelyike. E rendezvényeken összességében kétszázezer érdeklődő vett részt.
A szóvivő szerint a nagy érdeklődést mutatja az is, hogy naponta 5–9 zsáknyi kérdőív és levél érkezik postán a Nemzeti Konzultációs Testülethez. A levélírók általában javaslatokat fogalmaznak meg,
de sokan közülük maguk is segítséget ajánlanak. Kudlik Júlia közölte azt is, hogy eddig összesen félmillió ember küldte vissza kitöltve a Nemzeti Konzultációs Testület kérdőívét.
Kudlik Júlia bejelentette, aki támogatni szeretné a Nemzeti Konzultáció ügyét, az a 06-81/335-335-ös telefonszám tárcsázásával megteheti, ugyanis minden hívás 400 forint plusz áfával gyarapítja a Nemzeti Konzultációs Testületért Alapítvány számláját. A szóvivő elmondása szerint a beérkezett öszszeget elsősorban a központ további működtetésével kapcsolatos kiadásokra fordítanák, a testület tagjai ugyanis nem vesznek fel tiszteletdíjat munkájukért.
Új vírus terjed, mit jelenthet a WHO figyelmeztetése?
