Tony Blair nyugalomra int

A nyugalom megőrzésére szólította fel a lakosságot az újabb londoni merényletkísérletek után Tony Blair. A magyar hatóságok nem tervezik, hogy az érvényben lévő biztonsági intézkedéseket újabbakkal egészítsék ki.

Munkatársunktól
2005. 07. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tony Blair, brit miniszterelnök aggodalmának adott hangot a történtek miatt, ám egyúttal közölte: úgy tűnik, hogy a merényletkísérletek nem követeltek áldozatot. Hangsúlyozta, hogy a brit rendőrség rendkívül jól végezte a dolgát. Reményét fejezte ki, hogy Londonban az élet gyorsan visszatér a normális kerékvágásba. Hozzátette, hogy a támadások célja a megfélemlítés volt.
Sir Ian Blair, a Scotland Yard első embere csütörtök délutáni első nyilatkozatában azt mondta: négy robbantás vagy robbantási kísérlet történt, de a pokolgépek ezúttal kisebbek voltak, mint a két héttel ezelőtti merényletben, és a robbanásokban megsérültek száma is „igen alacsony”. Sir Ian „egyértelműen súlyosnak” nevezte az incidenst, és közölte, hogy a londoni tömegközlekedést „rövid időre”, a helyzet tisztázódásáig lezárták. Felszólította a Londonban tartózkodókat, hogy maradjanak ott, ahol éppen vannak. A londoni rendőrség főparancsnoka csütörtök kora esti második nyilatkozatában már arról beszélt, hogy a robbantási kísérletek csaknem azonos időben történtek, de úgy tűnik, hogy a négy pokolgép „nem lépett megfelelően működésbe”. Hozzátette: a biztonsági erők teljesen ellenőrzésük alá vonták a négy helyszínt.
A londoni MTI-iroda közelében lévő Fulham Broadway metróállomás előtt, amely 10-15 kilométerre van a csütörtöki incidensek helyszíneitől, este rendőrök posztoltak; az állomás tájékoztató rendszere „jelentős késésekre”, illetve a „legtöbb vonal részleges felfüggesztésére” figyelmeztette az utazókat. Sir Ian Blair szerint egy személy sérült meg az incidensekben. A főparancsnok hangsúlyozta: a merényletkísérletek helyszínein sem vegyi, sem egyéb, nem hagyományos hatóanyagot nem találtak. Korábban a három lezárt és kiürített metróállomás egyikéhez, a Warren Street-ihez vegyvédelmi ruhába öltözött egységek érkeztek.
A londoni közlekedési rendszerben tegnap elkövetett merényletek a két héttel korábbiak pontos másolatainak készültek – vélik biztonsági szakértők. A szakemberek kétféle elképzelést alakítottak ki sebtében a történtekről. Az egyik, inkább jó szándékú magyarázat szerint az elkövetők „utánzó amatőrök” voltak, akik le akarták másolni a három metró és egy busz elleni, 56 halálos áldozatot követelő korábbi merényleteket. A másik aggasztóbb vélemény szerint ugyanaz, a gyaníthatóan al-Kaidához kapcsolódó csoport csapott le újból, noha sokkal kevésbé pusztító hatással. Az utóbbi azt mutatná, hogy nem merült ki harci potenciáljuk, s a csoport képes volt újból káoszt előidézni annak ellenére, hogy a brit fővárosban szigorú biztonsági intézkedéseket hoztak, és magas fokú készültségben van a rendőrség. Azt is jelzi, hogy a csoport képes gyorsan mozgósítani új csapásokra, még esetleges öngyilkos merénylőket is, hogy kövessék a két héttel ezelőtti négy robbantó példáját.
A merénylet a magyar szervek részéről is reakciókat váltott ki. A Külügyminisztérium szűkszavú közleményt adott ki, miszerint: „A ma déli londoni robbantások nyomán a magyar Külügyminisztériumban ismét működik a válságközpont. A londoni magyar nagykövetség kapcsolatban áll a brit hatóságokkal. Az Ázsiában tartózkodó Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a Külügyminisztérium folyamatosan tájékoztatja a fejleményekről.” Estére a kormányszóvivő már úgy nyilatkozott, hogy „nincs semmi olyan információja az érintett szolgálatoknak, ami azt tenné szükségessé, hogy a biztonsági intézkedéseket továbbiakkal egészítsük ki”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.