Csupán egy hét van hátra Kondor Katalin rádióelnöki mandátumából, de még mindig nem tudni biztosan, ki vezetheti az intézményt addig, míg a kuratórium képes nem lesz új elnököt választani. A jogi viták alapját az képezi, hogy mind Kondor Katalin, mind pedig Gellért Kis Gábor, a kuratórium MSZP által delegált elnöke azt hangoztatja: az ő joga kinevezni az intézmény ideiglenes vezetőjét. A helyzet – bár egyszerűnek már ezen a ponton sem nevezhető – egyre bonyolódik. Kondor Katalin nemrégiben Hollós János alelnöknek adott megbízást az ügyvezetői teendők ellátására, Gellért Kis Gábor kuratóriumi elnök pedig Gőblyös Istvánt, a rádió másik alelnökét nevezte ki az intézmény ideiglenes vezetőjeként. Gőblyös akkor kijelentette, ő jogilag tisztázatlan helyzetben nem kíván eleget tenni a felkérésnek.
Szijjártó Istvánnal – mint korábban Gőblyössel is – az ülést megelőző csütörtökön négyszemközt egyeztetett a kuratórium elnöke. A pénteki ülésen a fideszes delegáltak nem vettek részt, az MDF-es Friss Oszkár azonban igen, így ha nem is szavazta meg Szijjártó kinevezését, részvétele biztosította a testület határozatképességét. Gellért Kis Gábor elmondta: a Magyar Rádió alapító okirata szerint minden olyan kérdésben a kuratóriumi elnökség dönt, melyet a médiatörvény nem rendel az intézmény elnökének vagy nagykuratóriumának hatáskörébe. „Az interregnum esete tipikusan ilyen. Bárkinek lehet más véleménye, de szépen kérem, hogy akkor ezek után már a bírósághoz szíveskedjenek fáradni azok, akik szerint Kondor Katalin joga az intézmény ideiglenes vezetőjének kinevezése – fejtette ki lapunknak. Ugyanakkor ő volt az, aki július 7-i nyilatkozatában még úgy fogalmazott, hogy az ideiglenes vezetőt a rádióelnök nevezheti ki. Korábbi, a jelenleginek ellentmondó álláspontját firtató kérdésünkre Gellért Kis kifejtette: az csak egy „ironikus megjegyzés” volt. – Ha azt is mondtam, hogy Kondor Kataliné a kinevezés joga, az most már lényegtelen. Nem kell komolyan venni, az a hivatalos álláspont, amit most mondok – jelentette ki.
Erre reagálva Kondor Katalin azt hangsúlyozta, hogy immáron világossá vált: Gellért Kis korábbi álláspontját politikai nyomásra változtatta meg. – Jönnek a választások. Le kell nyúlni a rádiót, nincs mese. Mindent ezért tesznek – emelte ki Kondor, hozzátéve, korábban is volt már példa arra, hogy a közszolgálati médiumok leköszönő elnöke nevezte meg ideiglenes utódját.
Nézőpont Intézet: az Európai Unió intézményeiben fennáll a jogállamisági elvek súlyos megsértésének kockázata
