Újabb fordulat a disznósajtügyben

A rendőrség szerint az Olcsó Hús Kft. ügyvezető igazgatója ötmillió forintot ígért annak a dolgozónak, aki magára vállalja a szalmonellás disznósajt forgalmazásáért a felelősséget. Ezért ismerte el a cég egyik sofőrje, hogy ő terítette Pest megyében azt az árut, amelytől heten megbetegedtek.

Zsilka László
2005. 07. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Olcsó Hús Kft. ügyvezető igazgatója vette rá a cég egyik alkalmazottját arra, hogy vállalja magára a fertőzött disznósajt forgalmazásáért a felelősséget – nyilatkozta Gulyás Krisztián, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság századosa. Az ügyvezető, T. István a nyomozás eddigi adatai szerint ötmillió forintot kínált annak a dolgozónak, aki megóvja a vállalkozás hírnevét. Az ajánlatot az egyik sofőr, R. Zsigmond Zsolt fogadta el. A férfi a munkáltatója által belső vizsgálat elvégzésével megbízott bt. vezetőjének „bevallotta”, hogy a Pest megyei húskereskedésekben fellelt, egészségre ártalmas árut ő vásárolta a fővárosi Lehel piacon, majd illegálisan, a saját zsebére dolgozva továbbadta az üzleteknek. A leleplezést nagy sajtóvisszhang követte, a korábban naponta tízmillió forintot forgalmazó Olcsó Hús Kft.-nek reménye lehetett arra, hogy visszaszerezze elpártolt üzletfeleit, hiszen az ő verziójuk szerint nem a cég maga szállította a veszélyes disznósajtot, hanem az egyik megtévedt alkalmazottja ügyeskedett csupán.
A rendőrökben megfogalmazódott azonban a gyanú, hogy a kft. terítette a szalmonellával fertőzött húst. A tanúk vallomásai pedig a sofőr állításait vonták kétségbe. Ezért ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaéléssel, továbbá hamis tanúzás és hamis vád bűntettével is gyanúsítják a mindent tagadó ügyvezetőt. A sofőrnek a hatóság félrevezetése miatt kell felelnie. A romlott húskészítménytől heten betegedtek meg Nagymaroson és Dányban. A panaszosok mindegyike CBA áruházban vásárolta a disznósajtot. A Pest Megyei ÁNTSZ ezért május 23-án feljelentést tett ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés miatt. A csomagoláson gyártóként a törökszentmiklósi Surjány Hús Kft. címkéje szerepelt. A kft. ötszázezer forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek, miután bebizonyosodott, hogy élelmiszer-hamisítás történt. A laboratóriumi vizsgálatok végeredménye alátámasztotta, hogy a fertőzött disznósajt nem a Surjány Hús Kft. üzeméből származik.




Papa kételkedik. A rendőrség állításai nincsenek bizonyítékokkal kellően megalapozva – mondta lapunknak Sándor István, a Papa és Társa Tanácsadó Bt. vezetője. Az Olcsó Hús Kft. megbízásából a fertőzött áru ügyében a cégnél belső vizsgálatot folytató társaság irányítója szerint a sofőr egymásnak ellentmondó vallomásai őt nem győzték meg arról, hogy a kft. ügyvezetője ötmillió forintot ígért volna a hamis beszámolóért. A nyugalmazott rendőrtiszt szerint az üzleti életben nem szokatlan a konkurens vállalkozás befeketítése. Úgy véli, az Olcsó Hússal most ez történik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.