Újabb merénylettől rettegnek Londonban

Hírösszefoglaló
2005. 07. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb merényleteket tervez egy terrorista sejt Londonban a brit hatóságok értesülése szerint. A nyomozók nem közöltek részleteket, azt azonban tudatták, hogy a terroristák képesek lennének a július 7-ihez hasonló merénylet végrehajtására. A közvélemény mindazonáltal elégedetten vette tudomásul, hogy hamar sikerült kézre keríteni a július 21-i merényletkísérlet fő gyanúsítottjait.
Olaszországban ezzel párhuzamosan vita dúl a közpénzen épülő mecsetekről, amelyek célja a terror visszaszorítása lenne, ám félő, hogy a dzsámik vezetőit szélsőséges szervezetek nevezhetik ki. Silvio Berlusconi olasz kormányfő közben azzal vádolta meg az ellenzék vezérét, hogy bátorítja az Irakban állomásozó olasz katonák elleni támadásokat azzal, hogy „megszálló csapatoknak” nevezte a kontingenst. Romano Prodi úgy fogalmazott: „Kivonjuk megszálló csapatainkat Irakból, ha mi kerülünk kormányra.”
A közel-keleti országban ezzel egy időben megtámadták Ahmed Csalabi miniszterelnök-helyettes autókonvoját, és megölték az egyik testőrét. Más merényletekben csak tegnap további kilenc ember lelte halálát, öt amerikai katona pedig szombaton esett hasonló támadások áldozatául.

Részletek a 8. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.