Kovács György, az ORTT elnöke tegnap – miután bejelentette a rendkívüli ülés összehívását jövő szerdára – úgy nyilatkozott: a tanácskozás időpontjában „előre egyeztetett egyéb programja” van, ezért kizárt dolog, hogy ott legyen. Az MSZP által delegált Ladvánszki György – arra emlékeztetve, hogy az eredeti tervek szerint hétfőn kezdi meg nyári ülésezési szünetét a testület – azt közölte, nem áll el korábban beütemezett külföldi nyaralásától. Az öttagú testület így várhatóan nem tudja sürgősséggel napirendjére venni Szalai Annamária fideszes tag javaslatát, hogy vonják vissza a hét közepén hozott döntést, amellyel öt évre meghosszabbították a TV2 és az RTL Klub koncessziós szerződését, valamint nyilvántartásba vették az m3-as, úgynevezett Demokrácia csatornát. Ehhez ugyanis négy szavazatra volna szükség az öttagú ORTT-ben, ennyien pedig nem vesznek majd részt az ülésen.
Szalai Annamária már korábban kifogásolta a két kereskedelmi csatorna koncessziós szerződésének meghosszabbítását. Az ORTT néhány héttel ezelőtt ugyanis a hazai médiapiaci helyzetről, annak fejlődési irányairól több külső cégtől is rendelt hatástanulmányokat. Szalai szerint – a testület kormánypárti többsége és az MDF-es Wéber János ezeket „cinikus módon” figyelmen kívül hagyta. A fideszes delegált ugyancsak kifogásolta, hogy az ORTT nem tisztázta a médiatörvényben szereplő, de konkrétan nem definiált – a szerződéshosszabbítást kizáró – „ismételt és súlyos törvénysértés” fogalmát, így nem is vizsgálta, a csatornák követtek-e el ilyet.
A rendkívüli ülésen szó lesz az MTV m3-as, Demokrácia csatornájáról is, hiszen Szalai úgy véli, azt sem vehette volna nyilvántartásba a testület: a médiatörvény ugyanis csak két közszolgálati csatornáról tesz említést. A fideszes testületi tag azt sem tartja elfogadható magyarázatnak, hogy az m3-ast az előterjesztés „szakosított”-ként említi, ugyanakkor a sugárzására a közszolgálati csatornákéval megegyező szabályokat alkalmaznák. Pető Iván, az SZDSZ médiapolitikusa is úgy vélte, aggályos minden hatástanulmány és szakértői vélemény nélkül meghozni két ilyen horderejű döntést. Kovács Görgy ORTT-elnök viszont azt emelte ki, hogy a döntések minden tekintetben megfeleltek az eljárásjogi és a törvényességi követelményeknek.
Halász: Törvénysértés történt. Megsértette a médiatörvényt az ORTT, amikor legutóbbi ülésén nyilvántartásba vette az MTV m3 tematikus csatornáját – jelentette ki Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője tegnap Debrecenben. Szerinte könnyen lehet, hogy politikai nyomásgyakorlás is történt. Halász úgy véli, az ORTT nem vehette volna nyilvántartásba a tematikus tévécsatornát egyrészt azért, mert az MTV-nek a törvényben rögzített műsorszolgáltatási jogosultságai között nem szerepel a most indítandó csatorna, másrészt pedig a médiatörvény alapján, ha a közszolgálati műsorszolgáltató további jogosultságot akar, azt a jogszabály pályázathoz köti.