Sólyom László megválasztott államfő beiktatási ünnepségét a Sándor-palota tükörtermében tartják jövő hét pénteken – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. A meghívott vendégeken kívül csak operatőrök és fotósok lehetnek majd jelen, az újságírók a Sándor-palota sajtótermében kivetítőn kísérhetik figyelemmel az eseményt, amelyre csak a legfőbb közjogi méltóságok, a miniszterek és az ombudsmanok kapnak meghívást. A meghívottak között van Göncz Árpád volt köztársasági elnök.
Az új államfő egyik közeli munkatársa elmondta, hogy a „külsőségektől és felhajtásoktól mentes” beiktatási ceremónián rövid beszédet mond majd Mádl Ferenc távozó és Sólyom László hivatalba lépő köztársasági elnök.
Emlékezetes, hogy február végén a Védegylet kezdeményezésére 110 jobb- és baloldali közéleti személy nyílt levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, kérve, hogy Sólyom László legyen a Magyar Köztársaság következő elnöke. Az aláírók az ő megválasztásában látták annak biztosítékát, hogy a legfőbb közjogi méltóságot egy „pártoktól független, a pillanatnyi politikai szempontoknál meszszebbre tekintő személy” töltse be. Az Alkotmánybíróság volt elnökét június 7-én választotta meg az Országgyűlés.
Sólyom, aki még aznap letette a hivatali esküt, a parlamentben elmondott első beszédében így fogalmazott: „Felesküdtem arra, hogy az alkotmányon őrködöm. Ennek szigorúságában senki ne kételkedjen.”
Magyarország európai uniós csatlakozását tartja a legnagyobb sikerének Mádl Ferenc távozó köztársasági elnök, aki tegnap a Magyar Rádiónak adott interjúban tekintett vissza ötéves államfői tevékenységére. A tavaly december 5-i népszavazással kapcsolatban úgy fogalmazott: a tét az volt, hogy bizonyos jogi feltételek mellett egy „virtuális” nemzeti egységet hozzunk létre, hogy magyarságában megerősítsük a nemzetet, erősítsük önbecsülését, megjegyezte azonban, hogy „ebben az utolsó pillanatban megingott az egység a belpolitikában”.
Juhász Imrét jelölte ombudsmannak az államfő
