Akár még lejjebb is csúszhatunk

Lapjuk július 29-i, pénteki Vitafórum rovatában olvastuk Kerékgyártó T. István Az egészségügyi ellátás növekvő egyenlőtlenségei című cikkét. A cikkben foglaltakkal maximálisan egyetértünk. A falvak, aprófalvak lakossága – főleg az ország nyugati felében – különösen hátrányos helyzetben van az egészségügyi ellátás terén, főleg a mozgásszervi, illetve pszichiátriai betegségek területén. Reumatológusok révén ezt elsősorban a mozgásszervi betegségekre vonatkozóan tudjuk megerősíteni. A reumatológiai betegségek szociális és gazdasági terhe igen nagy, a fejlett ipari államokban a szív- és érrendszeri betegségek után következik. A fogyatékosság és rokkantság okai közül is a második helyen állnak a mozgásszervi betegségek. Halálozásuk sem elhanyagolható: a krónikus sokízületi gyulladásban szenvedő betegek – ilyen legalább 70 ezer van Magyarországon – tíz évvel rövidebb ideig élnek, a csontritkulás halálozása a fejlett ipari országok statisztikája szerint megelőzi a méhnyakrák és emlőrák okozta halálozás együttes számát. A halálozás oka nemcsak a combnyaktörés, de a sokszor tünetmentes, fel nem ismert csigolyatörés. A térdízületi kopásban szenvedők infarktus- és stroke-morbiditása szignifikánsan magasabb, mint a térdarthrosisban nem szenvedőké: oka a mozgáshiány, a szív- és tüdőkapacitás csökkenése.
Sokszor észlelünk az ORFI-ban a falvakból hozzánk került fiataloknál reumás, sokízületi gyulladástól eltorzult kezeket, ízületeket, pedig ez manapság nagyon sok esetben elkerülhető.
Magyarországon az egyetemek orvosi karain a legutóbbi időkig nem volt kötelező reumatológiai oktatás, és ma sincs ilyen a Budapesti Semmelweis Egyetemen. Egyik orvosi egyetemünkön sem oktatják kötelezően a fizioterápiát, illetve az orvosi rehabilitációt. Vidéki háziorvosaink tehát önhibájukon kívül nem értenek a mozgásszervi betegek ellátásához, akik világszerte – nálunk is! – a háziorvoshoz forduló betegek tíz százalékát teszik ki.
Amiben nem értünk egyet a cikk írójával, az az, hogy aligha csúszhatunk lejjebb az egészségi állapot területén. 2003-ban az ENSZ Egészségügyi Világszervezete a csecsemő- és felnőtthalálozási adatok alapján Magyarországot a C csoportba sorolta. Európában ebbe a csoportba rajtunk kívül csak Oroszország, Ukrajna és a balti államok kerültek, Albánia, Moldávia, Macedónia a B, Csehország és Szlovákia az A csoportban foglalt helyet. Félünk, hogy azóta a balti államok is megelőztek minket, s így tovább csúszunk lefelé.
Érdekes módon 1970-ben a hazai halálozás rosszabb volt ugyan, mint az európai átlag, de sokkal jobb volt például a finnekénél. 1970 óta a halálozás Európában meredeken csökkent, a volt szocialista országokban is, sőt ilyen arányban csökkent a nők korai halálozása is. A magyar férfiak halálozása azonban 1970 óta meredeken emelkedik, egészen egyedülállóan Európában is, talán csak az utóbbi időben nem nő tovább. Ez az adat hivatalos és nyilvános, mégis kevesen ismerik. Nem a mi tisztünk, hogy ennek a meglepő jelenségnek okait tisztázzuk, de van rá magyarázatunk, s elképzelhető, hogy ez a magyarázat helyes.
A hetvenes években lehetővé vált, hogy a férfiak háztájiban, gmk.-ban halálra dolgozzák magukat, s a megkeresett pénzt sok esetben túlétkezésre és túlitalozásra fordították: vagyis nem éltek igazán egészséges életet. Nem látjuk véletlennek azt sem, hogy hazánk népessége a 80-as évek elején kezdett fogyni. Ekkor ért véget a kölcsönökön alapuló, tiszavirág-életű gazdasági fellendülés, az emberek azonban nem akartak megszokott életmódjukból engedni: a Veres Péter-i kicsi vagy kocsi ekkor vált valóságos problémává.
A piacgazdaság versenye, a nagy néptömegek leszakadása szintén nem használt a férfiak halálozási statisztikájának. Mit javasolunk? Az aprófalvak egészségügyi helyzetét pontosan fel kellene mérni, mielőtt megállapítjuk a tennivalókat. A mozgásszervi betegségek súlyának felmérésében a Csont és Ízület Évtizede Alapítvány is szívesen részt vesz.
Dr. Bálint Géza
oszt. vez. főorvos, Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest

*****
A műtét elhalasztva…

A minap azt álmodtam, hogy a napokban sokat emlegetett, kedvenc oktatási miniszterünknél sürgős operációra készülnek. A sebészek már bemosakodva, készen állnak. Az altatás megkezdődött, már bódul a kedves beteg, nyelve alig forog, amikor hirtelen egy energikus mozdulattal szinte kitépi magát az altatóorvos és asszisztens kezei közül, felül, és érthető, jól artikulált magyarsággal ezt kérdi: sebész urak, ugye, önök emelt szintű biológia érettségivel kerültek be az orvosi egyetemre? Összenéznek a sebész urak, majd lehajtott fejjel egymás után elmennek a műtőasztal mellől, és kimosakodnak. Az utolsó sebész még visszaszól az altatóorvosnak: ébreszszék fel Bálintot (!), és mondják meg neki, hogy a műtét elmaradt, és legalább 6 évvel halasztva.
Ezek a mai sebészek csak operálni tudnak, és még az sem biztos, hogy bármelyikük helyezett volt az országos biológiai tanulmányi versenyen. Egyszerűen csak jó a kézügyességük, tudják a sebészetet, bírják (még) az alacsony fizetéssel és paraszolvenciával járó megaláztatásokat, és bírják órákon keresztül sterilbe öltözve a klíma nélküli műtőkben a nyári kánikulát. Ilyen ez a mai magyar orvosi szakma, amelyet ma még nem a mostani felvételi rendszerrel felvett „Magyar-medikusok” művelnek. Ahol a felvételiknél még az egyetemek is képviselve voltak a leendő orvos kiválasztásánál, és nem csak a füttyös mormota etológiája döntött. Úgyhogy azt kívánom a tisztelt miniszter úrnak, hogy maradjon nagyon sokáig egészséges, ne nagyon mozogjon, ne ugráljon, nehogy baleset érje, és esetleg olyan félművelt, emelt szintű biológiai érettségivel nem rendelkező sebész, netán traumatológus kezébe kerüljön, akinél a túl gyors altatás miatt még tiltakozni sem tud.
Dr. Tomcsányi János
Biológiai emelt szintű érettségivel nem rendelkező osztályvezető főorvos, Budapest