Drasztikusan csökkentik az Észak-Írországban állomásozó brit katonák számát – többek között ez derül ki a londoni kormány tegnap nyilvánosságra hozott kétéves tervéből. A lépés válasz az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) július végi bejelentésére, miszerint emberei leteszik a fegyvert, és több mint három évtized után beszüntetik a fegyveres harcot a „brit megszállók” ellen.
Az északír ügyek londoni minisztériumának közleményében ismertetett intézkedések értelmében a brit kormány két év alatt a jelenlegi 10 500-ról 5000-re csökkenti a hat északír grófság területén állomásozó katonáinak létszámát; ez az angliai viszonyokhoz képest is normálisnak mondható. A mostani 37 laktanyából és határőrizeti posztból csak 14 marad meg. Az angolok már pénteken megkezdték South Armaghban lévő létesítményeik leszerelését, s a héten felszámolnak két korszerű megfigyelőpontot.
A fenti műveletek néhány hónapon belül befejeződnek, míg a terv többi részét – például az olyan térségek kibővítését, amelyekben a brit hadsereg páncélozott járművek nélkül is járőrözhet – a kétéves terv utolsó négy hónapjában hajtják végre. „A tervben szereplő számos intézkedés mind annak a függvénye, milyen ütemben számolja fel fegyverkészleteit az IRA” – közölte Peter Hain, a londoni kormány északírügyi megbízott minisztere.
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
