Dzsessz, repülők és tűzijáték

Háromnapos rendezvénysorozatot szervez a Miniszterelnöki Hivatal a fővárosban Szent István ünnepére – nyilatkozta lapunknak Friss Gábor, az események lebonyolításáért felelős főosztályvezető-helyettes. A program holnap kezdődik egy dzsesszkoncerttel. A tűzijáték központi helyszíne a Citadella lesz. Az események környékén forgalomkorlátozásra kell számítaniuk az autósoknak.

Zsilka László
2005. 08. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ingyenes dzsesszkoncerttel kezdődik holnap a Szent István-ünnepi rendezvénysorozat a Jászai Mari téri képviselői irodaház előtti Duna-szakaszon felállított színpadon. A közönség óriáskivetítők és hangszórók segítségével éjfélig követheti az előadást. Másnap reggel kilenckor a Kossuth Lajos téren felvonják a köztársaság lobogóját, majd a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem végzett hallgatóinak, a honvédség és a határőrség tisztjeinek az avatását és eskütételét láthatják az érdeklődők.
Délután háromtól ötig a II. Red Bull Air Race repülőgyorsasági és akadálykerülő verseny első futamát tartják meg. A légi parádé résztvevői az Erzsébet híd és a Margit híd között, a Duna fölött mutatják be tudományukat. A produkcióban Besenyei Péter magyar műrepülő-világbajnok manővereit is megcsodálhatják a nézők, csakúgy, mint az Egyesült Államok haditengerészetének felderítőgépét, a hajó alakú, de a levegőbe emelkedő szerkezetet vagy az ötvenéves DC–6-ost. A légi bemutatót 17 órakor kétórás szünettel félbeszakítják, hogy a zaj ne zavarja az egyházi eseményeket, köztük a Szent Jobb-körmenetet. A repülés este hét órakor folytatódik. A program szerint a gépek átrepülnek a Lánchíd alatt óránként háromszáz kilométeres sebességgel. A Red Bull-verseny második futamával, majd az eredményhirdetéssel zárul a légi parádé, amelyet szintén ingyenes zenei rendezvény követ este nyolc órától a Roosevelt téren. Itt az István, a király című rockoperából mutatnak be részleteket.
A félórás Szent István-napi tűzijáték este kilenckor kezdődik. A korábbi évek rossz tapasztalatából okulva ezúttal dunai uszályról nem lőnek fel semmit. A pirotechnikai esemény központi helyszíne a Citadella lesz. Ezenkívül még a Szabadság hídon, az Erzsébet hídon és a Lánchídon mutatnak be különböző effekteket, egyebek mellett görög- és bengáli tüzet.
A Városligetben huszadikán egész napos kenyérfesztivált szerveznek. A Vajdahunyadvár környékén tíz órától a malom- és a gabonaipar termékeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A Blaha Lujza téren vasárnap délelőtt tíz órától zenei és gasztronómiai programokat rendeznek.
Az ünnepségsorozat ideje alatt, de sok helyütt már ma is, a rendőrség a főváros számos pontján forgalomkorlátozást rendelt el. Tilos lesz a megállás és a várakozás a budai alsó rakparton a Lágymányosi híd és a Mozaik utca között, a pesti alsó rakparton a Vigadó tér és a Dráva utca között, valamint az Erzsébet híd és a Közraktár utca között, továbbá a Citadella sétány parkolójában. Korlátozások lesznek a Kossuth Lajos tér, a Jászai Mari tér, az Akadémia és az I. kerületi Lánchíd utca, a Gellért tér környékén. A rendőrség azt tanácsolja az autósoknak, hogy mielőtt elindulnak kocsival valahová, tájékozódjanak. A nagy, központi rendezvények közelébe célszerűbb gyalogosan elindulni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.