Nyugdíj előtt álló pénzügyőr ezredes gázolt el egy gyalogost vasárnap Visegrádnál. A vámtiszt segítségnyújtás nélkül továbbhaladt, a rendőrök Szentendrén vették őrizetbe az – egyik helybéli szerint – ittas férfit. A fiatal áldozat, Szabó László lábtöréssel és zúzódásokkal megúszta a balesetet, de több műtétet hajtottak végre rajta.
Hajnali három óra körül a 11-es főúton egy Skoda Fabia hajtott a főváros felé, amikor Visegrádnál egy gyalogos lépett a kocsi elé – közölte Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Elmondta: a fiatalembert elütötte a sofőr, aki segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök Szentendrén tartóztatták föl, ahol előállították a kapitányságra. Ott derült ki, hogy fegyveres testület tagja okozta a balesetet, így azt az ügyészségnek kell kivizsgálni.
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) sajtóirodáján Suller Attila főhadnagy nem kommentálta az Index azon értesülését, amely szerint a baleset okozója a pénzügyőrség egyik kiképző ezredese. A főhadnagy annyit árult el, hogy a férfi éppen a nyugdíj előtti szabadságát töltötte, így nem volt szolgálatban, s az autó sem a VPOP tulajdona.
K. Zoltán aznap éjjel együtt szórakozott az áldozattal. Elmondta: igen nagy sebességgel haladt a Skoda, amely elütötte a barátját. A fiatalembert az ütközés a levegőbe dobta – emlékezett a szemtanú.
A Pénzügyminisztérium kezdeményezi az ezredes vezetői munkaköréből való felfüggesztését.
Ijedség Silverstone-ban: leomlott egy kerítés a futam után, Norris megsérült
