Köztársasági elnökként felül tudott emelkedni politikai hovatartozásán – fejtette ki Mádl Ferencről kialakított álláspontját Szili Katalin házelnök, aki tegnap a közjogi méltóságok közül utolsóként tett búcsúlátogatást a Sándor-palotában a távozó államfőnél. Az MSZP-s politikus szerint az előző három évben „nagyon harmonikus emberi és nagyon korrekt” politikai együttműködést sikerült kialakítania Mádl Ferenccel, akinek a parlamenti csengő kicsinyített mását vitte ajándékba, amelyet – ahogy Szili fogalmazott – ha az elnök megcsörget, ő ott terem.
A kormánypártok nyílt levélben méltatták Mádl Ferenc államfői tevékenységét, megköszönve munkáját. Az MSZP közleményében kifejtik, hogy bár voltak olyan kérdések, amelyekben véleményük nem egyezett a köztársasági elnökével, a szocialista képviselők mindvégig tisztelték Mádl Ferenc erőfeszítéseit, amelyeket a rendszerváltozás után megteremtett alkotmányosság megőrzéséért fejtett ki. – Tiszteltük és tiszteljük felelősségét, hazafiságát, szociális érzékét, jogi tudását, nemzetközi tekintélyét, azt, hogy a legnehezebb pillanatokban mindig az ország, a demokrácia érdekét tartotta szem előtt – olvasható a Lendvai Ildikó frakcióvezető által jegyzett dokumentumban, amelyben leszögezik: a tisztelet nem múlik el a megbízatás lejártával.
„Bizton állíthatom: Ön méltó államfője volt Magyarországnak” – ezt Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke vetette papírra, aki örül neki, hogy Mádl Ferenc „visszafogott, a pártpolitikai küzdelmektől távol maradó, mértéktartó stílusban törekedett a nemzet egységének képviseletére”. A szabad demokrata politikus is megjegyezte, hogy az évek során nem mindenben értettek egyet a köztársasági elnökkel, búcsúlevelében azonban inkább azokra az ügyekre emlékezett vissza, amelyekben álláspontjuk találkozott. Kuncze Gábor „büszke volt”, amikor Mádl kiállt a versenysemlegesség elve mellett, és „nagyon hálás” volt azért, hogy kegyelmet adott Simek Kittinek. „Mindezekért s számos más döntéséért is mondhatom: Köszönjük, Elnök Úr!” – írta levelében az SZDSZ elnöke, aki reményét fejezte ki, hogy még lesz alkalma találkozni a civil életbe visszatérő államfővel.
Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője kijelentette: Mádl Ferenc külföldön és belföldön egyaránt nagyra becsült köztársasági elnöke volt Magyarországnak.
*
Folytatás az 1. oldalról >
Mint mondta, a leköszönő államfő soha nem helyezte magát előtérbe, ám meggyőződését, elveit mindig határozottan képviselte. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy Mádl Ferenc távol tartotta magát a pártpolitikai csatározásoktól, és amikor néhány döntése miatt megtámadták őt, akkor sem vette fel a kesztyűt, nem sértődött meg. – Az Alkotmánybíróság és az élet mindig a leköszönő államfőt igazolta – fogalmazott. A politikus kitért arra is: Mádl Ferenc és felesége, Dalma asszony soha nem feledkezett meg a határon túli magyarokról, mindig feladatuknak tartották, hogy segítsék őket. – Köszönettel tartozunk elnök úr emberpróbáló, áldozatos munkájáért – jelentette ki.
Pettkó András (MDF) szerint minden átlagembernek köszönetet kell mondania Mádl Ferencnek, akinek a törvények betartatását is köszönheti Magyarország. A politikus kiemelte, hogy az államfő jobboldali és baloldali kormányok idején is az Alkotmánybírósághoz fordult, ha úgy vélte, sérülhetnek bizonyos alapjogok. Sajnálja, hogy Mádl nem vállalta el újabb öt évre a köztársasági elnökséget, mindenesetre – mondta a képviselő –, aki 2000-ben a parlamentben rá szavazott, az jól döntött.
Közéleti személyiségek értékelték a Heti Válaszban a távozó köztársasági elnök tevékenységét. Gyurcsány Ferenc közölte, Mádl Ferencet olyan embernek ismerte meg, aki a köztársasági elnöki tisztséget nem hivatalnak, hanem hivatásnak tekintette. A miniszterelnök hozzátette: köztársasági elnökként elkötelezett híve és szigorú őre volt az alkotmánynak és az alkotmányosságnak, „amiért minden magyar polgár elismeréssel és tisztelettel tekinthet rá”. – Nem elég szélsebesen, szédítő csúcsokra hágni mindenki csodájára, ha közben el sem indultunk saját magaslatunk meghódítására: ugyanis ez az Út, amelyet majd egyszer számon kérnek rajtunk – mondta a lapnak Orbán Viktor. A volt kormányfő szerint jó reményekkel tölthet el valamennyiünket, hogy Magyarországot olyan államférfi vezette át a XXI. századba, aki nemcsak ismerte ezt az Utat, de soha nem is tért le róla. A Fidesz elnöke megjegyezte: a régiek úgy tartották, hogy az igazi államférfi négy sarkalatos erénnyel rendelkezik, ami voltaképpen egy. – Nem lehet az okos, aki nem igazságos; nem eszes és igaz az ember, ha nem bátor, amikor úgy hozza az élet; és mit sem ér ez a három jó tulajdonsága, ha nem párosul kellő mértéktartással – fejtette ki véleményét.
Mádl Ferenc érvei. A köztársasági elnök szélesebb jogköre és közvetlen választása mellett érvelt Mádl Ferenc a közszolgálati televízió Este című műsorának adott tegnap esti interjújában. Mint mondta, nagyobb tiszteletet vált ki, jobban bekerül a közgondolkodás áramába egy közvetlenül választott államfő. Hozzátette: a közvetlen választás alapvetően nem érintené a hatalmi struktúrát, de bizonyos vonatkozásokban erősíteni kellene a köztársasági elnök szerepét, mert ez jobban tükrözné a népakaratot. Mint mondta, el tudja képzelni, hogy bizonyos magas állami funkciók kinevezéséről közvetlen javaslattételi szerepet kapjon az államfő, vagy netán maga nevezze ki ezeket a személyeket. Mádl Ferenc közölte, a parlamenti pártokkal és a miniszterelnökkel folytatott megbeszélésein szó volt arról is, hogy például az alkotmánybírák kinevezésében döntő szerepe legyen a köztársasági elnöknek. A leköszönő államfő az elmúlt öt évet úgy értékelte: „Jó mulatság, férfimunka volt!”
Gyurcsány elmélete.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!