Keller László szocialista képviselő szerint őt nemrégiben megrágalmazták, megsértették a jó hírnevét is. Részleteket egyelőre nem tudni, ahogyan azt sem, volt-e megelőzően jó híre a hajdani feljelentésügyi államtitkárnak. Keller honatya mindenesetre kereset nyújtott be a Fővárosi Bíróságnak a fővárosi főügyészhelyettes, a legfőbb ügyész, valamint annak hivatala ellen.
Látnivaló, hogy a följelentőember még most, kirúgása után hónapokkal sem fogta fel, rajta nevet a fél ország, munkásságáról vicceket fabrikálnak, hitele pedig annyi, mint egy csövesnek a Ritzben. Nem lennék meglepve, ha az MSZP vezetése a közelgő parlamenti választás sikerének érdekében letranszformálná a hiperaktív államférfit, aki szemmel láthatóan nem bír magával. Meg azon sem csodálkoznék, ha az ellenzék kreatívabbik fele László-napon egy csörgősipkával lepné meg a lánglelkű följelentgetőt. (Szerintem hamarosan engem is följelent – megtiszteltetésnek venném.)
Elgondolkodtató egyébként, ahogyan a szocliberális kormány hatalomra jutásakor létrehozta ezt a sunyi, ÁVH-szagú posztot. Gondolom, odahívta magához Keller szaktársat az éppen országló Medgyessy Péter, és azt mondta neki: Laci te, hallod-e? Létrehozunk itt egy följelentőbrigádot, te leszel a vezetője, neked már úgysincs sok vesztenivalód, meg aztán a népszerűségi listán is elég hátul vagy. A többit, gondolom, kitalálod. Laci erre összecsapta a bokáját, és elment följelentgetni, tette ezt egészen addig, míg ki nem rúgták onnét. De mert a reflexek működnek, most magánemberként folytatja.

Újabb részletek Orbán Viktor szenzációs bejelentéséről - videó