Féltjük az épületeket károsító rezgésektől az irdatlan kamionforgalommal sújtott út melletti lakóházaink, üzleteink állagát, s a pihenéshez és az egészséges életmódhoz fűződő alkotmányos jogainkat is sérti a Balatonbogláron átvezető 7-es főút elviselhetetlen tehergépjármű-forgalma – áll abban a memorandumban, amelyet több minisztériumhoz is eljuttatnak majd a türelmüket vesztett bogláriak.
A tegnap délután öt és hét óra között tartott forgalomlassító demonstráció fő szervezője, Békés András szerint nemcsak az dühítette fel a bogláriakat, hogy az M7-es első dél-balatoni szakaszának látványos avatására nem készültek el a teherforgalmat a 7-es főútról „levezénylő táblák”, hanem az is, hogy Ordacsehinél és Rádpusztánál még ma is „táblakáosz” zavarja a közlekedőket. Azt például, hogy a rádpusztai körforgalmi csomópontnál le kell hajtani a sztrádára, csak utána jelzi tábla.
– Ha kiemelt üdülőkörzetként jegyzi a kormány a Balatont, akkor teremtse meg annak nyugodt feltételeit is. Ez ugyanis Bogláron – és másutt is – ma még csak álom – fogalmazott ingerülten Békés András. A demonstrálók egyebek mellett azt kérik a megyei közútkezelőtől, hogy tegye rendbe a városon átvezető, igencsak megrongálódott 7-es utat, az önkormányzattól pedig elvárják: mérje fel a teherforgalom okozta súlyos épületkárokat, s képviselje a lakók érdekeit.
„Tűréshatár!” és „Szavahihető illetékeseket!” feliratú táblákat helyeztek ki délután öt órakor a tiltakozók Boglár nyugati részén, majd rendőri biztosítás mellett kényszerítették ki egy forgalmi sávon a váltakozó irányú forgalmat.
Forgalomlassító demonstráció
Félpályás útlezárással tiltakoztak tegnap kora este a balatonbogláriak a településen áthaladó 7-es út tehergépjármű-forgalma ellen. Az üdülőváros lakói állítják: félrevezették őket, mert még az új sztrádaszakasz avatásakor is azt ígérték nekik az illetékesek, hogy az M7-es Balatonszárszó és Ordacsehi közötti szakaszának átadásával megszűnik a tehergépjármű-forgalom a városukon átvezető 7-es főúton.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!