Kiszűri a csalókat az on-line rendszer

Csákó Attila
2005. 08. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyértelműen azzal lehetne kiküszöbölni a regisztrációs adó befizetését igazoló okmány meghamisítását, ha a forgalomba helyező hatóság az eljárása közben közvetlenül on-line számítástechnikai rendszeren keresztül meg tudna győződni a regisztrációs adóigazgatási eljárás során kiadott igazolás hitelességéről – mondta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szóvivője. A Magyar Nemzet a napokban arról számolt be, hogy a regisztrációs adó befizetését igazoló okmányt sokan meghamisítják, így egy-egy járművön akár több százezer forintot is meg tudnak spórolni. Szakértők, tisztességes autókereskedők szerint a problémát azzal lehetne kiküszöbölni, ha az okmányiroda és a vámhatóság között kiépülne egy számítógépes on-line rendszer.
A szóvivő ismertette, hogy a pénzügyőrség és a Belügyminisztérium Központi Hivatala e kérdésben egyeztető tárgyalásokat folytat. Céljuk kialakítani a két hatóság adatbázisának számítástechnikai összeköttetését. A megbeszélések eredményeként a vámhatóság augusztustól készen áll arra, hogy a regisztrációs adóval kapcsolatos – a törvény által lehetővé tett – adatot átadja a forgalomba helyező hatóságnak.
Sipos aláhúzta: ezzel az igazolások hamisítása gyakorlatilag kiszűrhetővé, kizárhatóvá válna, mivel az elképzelések szerint a forgalomba helyezés folyamatába épül be annak vizsgálata, hogy a regisztrációs adóigazgatási eljárást az adott gépjármű esetében lefolytatták-e.
Megállapítást nyert azonban, hogy a regisztrációs adó befizetését tanúsító igazolás biztonsági jellel történő ellátása technikai okok miatt körülményes, illetve bevezetése a hamisíthatóságot nem zárná ki teljesen, „csak” megnehezítené. A pénzügyőrség keresi a lehetőségét annak, hogy az adó befizetését tanúsító igazolás biztonsági jeleket kapjon. Az ezzel összefüggő technikai kérdések vizsgálata most zajlik.
A vám- és pénzügyőrség rendszerfejlesztő központja által a közelmúltban végzett leválogatás szerint tavaly több mint 26 500 darab használt járművet vontak regisztrációs adóigazgatási eljárás alá. Az ez év május végéig behozott és regisztrációs adóigazgatási eljárás alá vont használt járművek száma meghaladta a kilencezret.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.