A betakarítás előtti és alatti esőzések következtében a kenyérgabonának mintegy fele nem felel meg az intervenciós követelményeknek, s ezért nem lehet felajánlani intervenciós tárolásra sem. Ezért a gazdákat joggal sértik a szocialisták állandó sikerjelentései és olyan megjegyzéseik, hogy a felvásárlási árak a Fidesz riogatása miatt alakulnak ilyen rosszul – mondta tegnapi tájékoztatóján Lengyel Zoltán, a Fidesz mezőgazdasági kabinet vezetője. A képviselő idézett egy gazda leveléből, aki arról számolt be, hogy a tárolóval nem rendelkező termelőknek nyomott áron, azonnal értékesíteni kellett a gabonát, tonnáját 14–17 ezer forintért, miközben az önköltség is 20–22 ezer forint között mozgott. A politikus rámutatott, hogy a kialakult helyzet miatt a kormány egy időre ugyan mentesült az intervenciós raktározás gondjaitól, ám közeleg a kukorica betakarítása, így ez a probléma újra előkerül, már csak azért is, mert még mindig vannak olyan raktárak, amelyekből a tavasz végén lejárt B típusú intervenciós szerződések szerint nem tárolták ki a gabonát.
– Mindezek miatt a Fidesz arra kéri a kormányt és az agrártárcát, hogy készüljön fel a kukorica betakarítására, kiszállítására és raktározására. A kukorica esetében ugyanis igen magas termésátlag várható, így még idejében meg kellene vizsgálnia a kormánynak azt a lehetőséget, hogy a kukoricabetakarítás feltételeit december elseje után is biztosítsa, a jelzett időpont után ugyanis már nem használható földgáz a szárítóberendezések üzemeltetésére – figyelmeztetett Lengyel Zoltán, aki úgy véli, hogy a várható nagy mennyiségű kukorica szállításával és raktározásával a gazdák előreláthatólag nem tudnak végezni a határidőig.
Magda Sándor, az MSZP-frakció agrár- és vidékfejlesztési munkacsoportjának vezetője a kijelentésekre reagálva a távirati irodának elmondta: egyelőre nincs miről beszélni a kukorica betakarítása kapcsán, mivel az csak két-három hónap múlva kezdődik.
Napi sudoku















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!