Ugyan a kormány az érdekegyeztetés és a foglalkoztatottság növelésének fontosságát hangsúlyozza, a szociális partnerek csak utólag értesültek arról, hogy a július elején kihirdetett, az „egyes pénzügyi tárgyú törvények” utolsó paragrafusa szerint a cégeknek szeptembertől 17 százalékkal több járulékot kell fizetniük az adóköteles természetbeni juttatások után. Idetartoznak például az olyan, kollektív szerződésben rögzített szolgáltatások, mint az otthoni internethasználat támogatása, a magáncélú tanulmányok finanszírozása, az iskolakezdési utalvány, az utazási költségtérítések és az üdülési támogatások. A foglalkoztatás költségeit tovább növelő új szabályozás szerint – amely nem szerepel a száz lépés program egyik fejezetében sem – ezer forintra nézve 760-ról 887 forintra emelkednek e juttatások terhei szeptembertől.
Megütközéssel fogadta a kormány lépését Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek elnöke. Szerinte az érdekegyeztetést mellőző döntés rossz hatással lehet a foglalkoztatásra, és nem segíti a feketemunka elleni küzdelmet sem. Újabb költségeiket a munkaadók ugyanis nem tudják kitermelni, így vélhetően feketén fizetik ki azt, amit eddig legálisan adtak. A legsúlyosabb következményt Borsik abban látja, hogy a munkáltatók várhatóan a jövő évi béremelésnél kompenzálják majd megnövekedett terheiket. – A kormány előre megterhelte a bértárgyalásokat, rontva az országos és a helyi szintű bérmegállapodások esélyét. Várhatóan nem, vagy kevésbé növekednek majd a béren kívüli juttatások – mondta.
– Nem szimpatikus üzenet – fogalmazott megkeresésünkre Dávid Ferenc. Az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének szövetségi titkára kifogásolta, hogy az egyeztetés nélküli, évközbeni adóemelés alapján a vállalkozások egy évig sem számolhatnak kiszámíthatósággal, stabilitással. A megnövekedett terheket a munkaadóknak mindenképpen ki kell fizetniük, hiszen a természetbeni juttatások többnyire az év végéig szóló kollektív szerződésekben rögzítettek. Dávid Ferenc reálisnak nevezte a jövő évi bértárgyalásokkal kapcsolatos szakszervezeti aggodalmakat, hiszen a megnövekedett terhek „korlátozzák a munkaadók teherviselését”.
Napi sudoku















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!