Magyarország a Reuters által megkérdezett szakértők egyharmada szerint a tervezett 2010-nél később, sőt egyes vélekedések alapján csak 2014-ben csatlakozhat az euróövezethez. A feltörekvő gazdaságokkal foglalkozó 35 szakértő konszenzusa szerint 2007-ben az euróövezetnek elsőként lehet a tagja Litvánia, Észtország és Szlovénia. Egy évre rá Ciprus, Málta és Lettország is nemzeti valutájának tudhatja majd a nyugat-európai fizetőeszközt. A felsorolt államok egyébként már csatlakoztak az eurózóna ERM–2 valutarendszeréhez, ami a közös fizetőeszközre történő áttérés „előszobája”. Ide tartozik, hogy időközben Szlovákia és Lengyelország is deklarálta: 2009-ben cseréli le a koronát, illetve a zlotyt euróra. Piaci elemzők úgy tartják: hazánk – főként a pénzügyi egyensúlytalanság miatt – elmarad szomszédaihoz képest, a szabályokat csak később teljesíti. Lars Christensen, a koppenhágai Danska Bank illetékese azt mondta az MTI-nek: „Az államháztartás helyzete Magyarországon sokkal kedvezőtlenebb, mint a térség többi országában, és nyilvánvaló, hogy hiányzik a tenni akarás szándéka.”
Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!