Miskolcon feladott álláshirdetésekkel toboroztak magyar drogfutárokat a latin-amerikai országokba. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hónapok óta dolgozik az ügyön, két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyeztek, három ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki – tudta meg a Népszabadság. A hirdetéseket egy miskolci asszony adta fel, nigériai élettársa pedig Venezuelába, Ecuadorba és Peruba irányította a jelentkezőket azzal a feladattal, hogy onnan Nyugat-Európába szállítsák a kábítószert.
Most hat magyar állampolgárt őriznek ecuadori börtönökben, mindegyiküket kábítószer-csempészet miatt. Kettőt közülük nyolc, illetve tíz évre ítéltek, négy miskolci – három huszonéves és egy ötvenéves – férfi azonban nemrégiben került be, ők még ítéletre várnak. Hárman közülük külföldre szóló álláshirdetésre jelentkeztek tavaly szeptember és december között. Az egyik, előzetesben lévő fiatalembernek egy-egy Ecuador és Spanyolország közötti szállítmányért 8–10 ezer eurót ígértek, de az NNI szerint ennél jóval kevesebbet fizetnek a futárkodásért.
Az Ecuadorban raboskodó magyarok hozzátartozói szörnyű börtönkörülményekről számolnak be, szeretteik folyamatos életveszélyben vannak. Egyikük 1150 dollárt fizetett azért, hogy fia a rettenetesen zsúfolt karanténból zárkába kerüljön. Egy másik fiatalembert elektromos árammal kínoztak, megszurkáltak – így kényszerítve arra, hogy pénzt kérjen otthonról.
Ezekben az esetekben a Külügyminisztérium keveset tehet, Ecuadorban nincs magyar külképviselet. A bogotái magyar konzul és a quitói tiszteletbeli konzul már meglátogatta a foglyokat. A tárca igyekszik könnyíteni honfitársaink életét, itthon az ecuadori ügyvivővel tárgyaltak. Néhány hónap múlva érvénybe lép az elítéltek átszállításáról szóló egyezmény, így van remény arra, hogy a magyarok hazai intézetben töltsék le büntetésüket.

Az új pápa mindig remény és kezdet – magyar püspök szólalt meg XIV. Leóról