Hatalmas vita dúl az arab világban Ajman az-Zavahiri legutóbbi nyilvános megjelenésével kapcsolatosan. Mint azt már megszokhattuk, az Oszama bin Laden helyetteseként emlegetett férfi néhány nappal ezelőtt videoüzenetben fenyegette meg a nyugati világot. Nem is annyira immáron megszokott szavaira zúdultak fel a mozlimok világszerte, sokkal inkább az foglalkoztatja őket, hogy Zavahiri miért viselt fekete turbánt a felvételen.
Az Assark al-Awsat arab újság emlékeztet arra, hogy a szunnita mozlimok szinte egyáltalán nem viselnek fekete turbánt, legfeljebb akkor, ha „nagy baj éri őket”. Az elmúlt napokban a mozlim világban számos feltételezés és találgatás látott napvilágot a rejtélyes üggyel kapcsolatosan.
Muntaszir Azzaijat ismert egyiptomi ügyvéd szerint Zavahiri fekete fejfedője valamifajta rejtjeles üzenet a nyugati világnak. Úgy véli, hogy egyfajta hadüzenetről van szó, amelyet elsősorban Nagy-Britanniának és az Egyesült Államoknak szánt a gerillavezér.
Szintén egyiptomi forrásból származik az a vélekedés, amely szerint Zavahiri különös öltözete annak a jele, hogy Afganisztánban tartózkodik, hiszen a fekete turbán többek között a tálibok gyakori viselete. Ezek szerint Zavahiri nem csak és kizárólag az al-Kaidához kötődik, de az amerikai–brit szövetség példájára valamifajta szövetség megteremtése felett bábáskodik az afgán ellenállók és Oszama bin Laden csoportja között. Mások úgy vélik, a fekete turbán kódolt üzenet és felbujtás a nyugati országok elleni újabb merényletekre.
Irakban időközben tovább folyik a megbuktatott elnök pere. A jelek szerint gondok adódtak Szaddám Huszein ügyvédeivel. A vádlott családja némi meglepetésre visszavonta a meghatalmazást a megdöntött iraki diktátort védő, jordániai székhelyű nemzetközi ügyvédcsoporttól a közelgő tárgyalás előtt. Szaddám Huszein hozzátartozóinak közleményéből kiderült az is, hogy mindössze egyetlen iraki ügyvédet tartottak meg annak tagjai közül. A család sürgős közleményben tudatta, hogy Halíl Dulaimit nevezték ki egy személyben a többek között népirtással vádolt volt elnök védőjének.

Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést