Növekedési pályára került a KDB Bank

2005. 08. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KDB Bank Magyarország Rt. 2005 első fél évében 623 millió forint adózás előtti nyereséget ért el, vagyis 12 százalékkal többet, mint az egy évvel korábbi 556 millió forint – tette közzé a bank. Ugyanakkor a pénzintézet közleményéből az is kiderül, hogy a nyereség növekedésére fékezőleg hatott a csökkenő kamatmarzs, a bankadó bevezetése, s a növekvő költségek. A KDB Bank 2005. június végi, 88,37 milliárd forintnyi mérlegfőösszege 28,5 százalékkal volt több, mint az egy évvel korábbi 68,76 milliárd. A betétállomány 26 százalékkal nőtt, összege a fél év végén elérte a 44,9 milliárd forintot. A KDB idén májusban eladta a Buda-Cash Brókerház Rt.-nek a befektetési üzletágát, közel ezer ügyfélszámlát és mintegy 8,8 milliárd forintnyi ügyfélportfóliót. A hivatalos indoklás alapján azért, mert a jövőben a pénzintézet csak a klasszikus banki szolgáltatásokra kíván összpontosítani. A KDB Magyarország Bank Rt. jegyzett tőkéje 8,82 milliárd forint.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.