Őrizetben a bankrabló biztonsági őr

Munkatársunktól
2005. 08. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogták a rendőrök azt a negyvenkilenc éves férfit, aki június 20-án kirabolta a bankfiókot, ahol dolgozott. K. Andrást tegnapra virradóra a XII. kerületi Alkotás utca egyik lakásában vették őrizetbe – tudtuk meg Gajda Pétertől, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől. A férfi egy biztonsági cég alkalmazottjaként teljesített szolgálatot az Örs vezér téri bankban. Feltehetően fegyverrel megfenyegette két munkatársát, egy pénzeszsák átadására kényszerítette őket, majd megbilincselte a két nőt és elmenekült. A nyomozók a férfi kapcsolatai alapján azonosították a feltételezett tartózkodási helyét. Mivel fegyverrel bujkált, elfogásához a BRFK az ORFK terrorelhárítóitól kért támogatást. A lakásban megtalálták az elrabolt pénz nagy részét, valamint a rablásnál használt fegyvert és lőszereket. K. András gyanúsítottkénti kihallgatásakor beismerő vallomást tett. A rendőrök tegnap őrizetbe vették azt a három férfit is, akik segítették a rejtőzését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.