Röviden
Feléljük a jövõnket Veszélyesnek nevezte a gazdasági folyamatokkal kapcsolatos kormányzati optimizmust László Csaba közgazdász, mivel félõ, hogy ezzel elvonja figyelmét a ténylegesen meglévõ problémákról. A szakértõ a Hír TV-nek nyilatkozva elmondta: jelenleg óriási az államháztartási és költségvetési hiány, elmaradnak a nagy beruházások, s a bérek háromszor gyorsabban nõnek a gazdaság termelõképességénél. Ezen tényezõk – folytatta – ismét meglódíthatják az inflációt. Hozzátette: az állam a felvett kölcsönökbõl immár évrõl évre többet költ azok kamataira, mint a beruházásokra. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy lassan feléljük jövõnket. (D. Z.) Programot hirdet az SZDSZ Két hónap múlva bemutatjuk az SZDSZ választási programját – mondta Kuncze Gábor elnök a párt székházában tartott tegnapi sajtótájékoztatóján. A bejelentésen részt vett Kóka János gazdasági miniszter is, aki az egyik szerzõje. Az elképzelés a 2000-ben meghirdetett Korszakváltás programjára épül. – Az akkor csaknem 130 pont hetven százaléka megvalósult, ezért jó alap lehet a 2006-os tervek kidolgozásakor – állította Kuncze. (MTI) Tisztelt Olvasóink! Szerkesztõségünkben lapzártakor súlyos technikai zavar történt, emiatt mai számunkban elõfordulhatnak kisebb hibák. Szíves elnézésüket és megértésüket kérjük.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!