Orosz diákokra támadtak Varsóban
Varsó. Bőrfejűek orosz diplomaták moziból hazafelé tartó gyermekeire támadtak Varsóban. A fiatalokat mintegy tizenöt lengyel férfi támadta meg, akik elvették az értékeiket. A feltételezett elkövetőket őrizetbe vették. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az eset felháborító és barátságtalan tett, ezért jogosan követelik a pártatlan vizsgálatot, a bocsánatkérést és az anyagi kártérítést. (MTI)
Irán újra uránt dúsítana?
Teherán. Irán két nappal elhalasztja uránátalakító tevékenységének felújítását. Korábban a nap folyamán még azt mondták, hogy feltörik a pecséteket és szakembereik újra működésbe helyezik a létesítményt. Erre reagálva tegnap délután az Európai Bizottság felhívta Iránt, hogy tartsa tiszteletben az érvényben lévő megállapodásokat, és semmilyen körülmények között ne újítsa fel nukleáris tevékenységét. (MTI)
Készülőben az iraki alkotmány
Bagdad. Bizonyossá vált, hogy az új iraki alkotmánytervezet készítői a kitűzött határidőre parlament elé terjesztik a dokumentumot – jelentette be Humam Hammudi, a testület vezetője. Az iraki parlamentnek augusztus 15-ig kellene jóváhagynia az új alkotmányt, hogy október közepéig népszavazásra lehessen bocsátani. (MTI)
Magyar Péter támogatója egészségtelen irányba terelné a fiatalokat
