Röviden

MN
2005. 08. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkésett terv?
A Tisza teljes magyarországi szakaszán az árvízvédelmet szolgáló, másfél millió ember számára nagyobb élet- és vagyonbiztonságot nyújtó Vásárhelyi-terv megvalósítására az idén 18,6 milliárd, jövőre pedig csaknem 11,5 milliárd forintot fordít a kormány – közölte Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter.
A Fidesz szerint bár az MSZP 2002-ben azt ígérte, hogy 2004 végére a Tisza teljes hosszában, a szükséges mértékben megerősítik az árvízvédelmi töltéseket, az elmúlt három évben egyetlen kilométer töltést sem erősítettek meg. (MTI)

Mádl búcsúlátogatása a honvédségnél
Mádl Ferenc búcsúlátogatást tett a Magyar Honvédségnél. A leköszönő köztársasági elnököt katonai tiszteletadás mellett fogadták az összhaderőnemi parancsnokságon, ahol a honvédség és a minisztérium vezetőivel találkozott. Mádl Ferenc, aki egyben a Magyar Honvédség főparancsnoka is, hangsúlyozta: a hazájukat akár életük árán is védő katonák a nemzet fennmaradásának különlegesen fontos őrei és értékei. (MTI)

Paczolay Péter váltja Becker Pált
Változik a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjének személye, Becker Pált eddigi helyettese, Paczolay Péter váltja fel. A hivatal közel ötvenfős munkatársainak többsége marad. Sólyom László megválasztott köztársasági elnök már irodát kapott a Sándor-palotában, és megkezdődött a hivatali ügyek átadása-átvétele is. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.