Röviden

MN
2005. 08. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Drasztikus gázáremelés
A „nem lesz gázáremelés” ígéret megtartása helyett az elmúlt három évre vetítve közel 75 százalékkal emelte a gáz árát a kormány – reagált a tegnapi emelésre Balla György. A fideszes országgyűlési képviselő közleménye kiemeli, hogy amíg 2002-ben mindössze 40 forint 50 fillért kellett fizetni egy köbméter földgázért, addig mára a gáz ára megközelíti a 70 forintot. A Fidesz már a parlament gazdasági bizottságának rendkívüli összehívását is
kezdeményezte az infláció kétszeresét kitevő újabb emelés miatt. (E. Cs.)

Újabb levél a fuvarozóktól
A múlt heti egyeztetés után tegnap újabb javaslatcsomagot küldtek a szektor versenyképességéért küzdő fuvarozók a gazdasági tárcának. A sokadik tárgyalási forduló után kialakított közös álláspontról az érdekvédelmi szervezetek nem nyilatkoznak. Szakértők szerint nem valószínű, hogy az egyik leghangsúlyosabb fuvarozói követelésre, vagyis a gázolaj jövedéki adójának csökkentésére igent mondana a kormány. (E. Cs.)

Nőttek az ipari értékesítési árak
Az ipar belföldi értékesítési árai júniusban az előző hónaphoz viszonyítva 0,1, a 2004. júniusi bázissal összehasonlítva kilenc százalékkal emelkedtek. Az exportértékesítés havi termelői árai 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak az előző havinál – olvasható a KSH honlapján. (MN)

NHH: átfogó stratégia
Átfogó szabályozási stratégia elkészítését kezdeményezi a Nemzeti Hírközlési Hatóság. Célja, hogy a hatósági döntések hátterét átláthatóbbá tegye a piaci szereplők számára. A stratégiával kapcsolatos véleményeket szeptember 15-ig várják. (J. Gy.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.