A szocialista honatya tegnap az Indexnek azt állította: az állapotát ellenőrizni próbáló rendőr vetette fel, hogy jobb, ha mentelmi joga mögé bújik, és a metakommunikációból úgy értelmezte, mindenkinek ez a könnyebb megoldás. Szabó úgy emlékezett, hogy a szombat éjszakai hőségben valószínűleg nem működött a veszélyérzete, amikor a helyzetet magyarázó rendőr szavaiból azt vette ki, hogy mindannyian így ússzák meg a leggyorsabban az ellenőrzést. A képviselő úgy érvelt: nem ivott alkoholt, amit az is bizonyít, hogy a rendőrautó láttán nem fordult el az első kanyarban. Szabó Zoltán lapunk megkeresésére lapzártáig nem reagált.
Az elmúlt időszak hasonló esetei után valamennyi párt egyetértett abban, hogy a honatyáknak nem lenne szabad kibújniuk a rendőrségi ellenőrzés alól mentelmi jogukra hivatkozva. A szocialista belügyminiszter Lamperth Mónika márciusban egyenesen úgy kívánt módosítani a törvényen, hogy aki nem fújja meg a szondát, arról a rendőrök automatikusan feltételezzék, hogy alkoholszintje eléri a 0,8 ezreléket, és indítsanak eljárást ellene. „Így el lehet kerülni azt a káros következményt, hogy a közvéleményben az a nézet alakul ki, hogy azok, akik mentelmi joggal rendelkeznek, bármilyen cselekményt megtehetnek” – fogalmazott Lamperth, miután februárban Fenyvesi Máté fideszes képviselő hivatkozott mentelmi jogára egy közúti balesetnél, s megtagadta az alkoholszondás ellenőrzést.
Vöriénél nagyobb szíve még senkinek sem volt
