Szelektív gyanúsítás

2005. 08. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hazel Blears brit belügyminiszter-helyettes kínos ellentmondásba keveredett önmagával az elmúlt napokban. Vasárnap egyetértett Ian Johnstonnal, a tömegközlekedést védő rendőrség főkapitányával, aki szerint ésszerűtlen lenne, ha beosztottai külső megjelenésre való tekintet nélkül állítanának meg, sőt esetleg motoznának meg terroristagyanús személyeket metró- vagy vasútállomásokon, autóbusz-megállóknál. A rendőrök idejét fecsérelné, ha megkövetelnék tőlük, hogy éppúgy állítsanak meg ősz hajú, bicegő, fehér asszonyokat, mint borostás, szálas ázsiai ifjakat, duzzadó fekete hátizsákkal a hátukon. Keddre azonban hirtelen véleményt változtatott, és azt mondta, hogy elfogadhatatlan így gyanúba fogni egyeseket.
Hazel Blears külső nyomásra változtatott véleményt két nap alatt, és nem is kell messzire menni, ha ennek a külső nyomásnak az eredetét keressük. A muzulmán lakosság vezetői szinte órákkal a július 7-i öngyilkos bombamerényletek után egyszerre fejezték ki megdöbbenésüket afölött, hogy a merénylők az iszlám nevében hajtották végre akciójukat, és aggodalmukat, hogy a muzulmánoknak milyen reakcióval kell számolnia. Tették ezt annak ellenére, hogy a brit közvélemény mértéktartó többsége rögvest elutasította a megtorlást.
A reakció azonban nem késett, ha megnyilvánulási formáiban nem is fogható a terrorakcióhoz. A Scotland Yard kedden közzétett adatai szerint július 7. óta 269 támadás ért mecseteket és muzulmán személyeket Londonban. Tavaly ugyanez idő alatt 40 ilyen támadásról érkezett feljelentés. Egy rendőrtiszt azt mondta, hogy a fiatal muzulmánok haragja és elkeseredése felülmúl minden eddigit.




Azonosított madridi merénylők. A spanyol rendőrség azonosított két szíriai származású spanyol állampolgárt, akik a feltételezések szerint a tavalyi, 191 áldozatot követelő madridi robbantásos merényletek értelmi szerzői voltak. Mindkét férfi letartóztatásban van. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.