Huszonhat éves a balatoni vízi rendészet új hajója, amelyet Madarász Zoltán alezredes, rendőrségi főtanácsos, a Balatoni Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság vezetője tegnap ünnepélyes ceremónián vett át jelképesen Balatonföldváron Molnár Alberttől, a pénzügyi tárca politikai államtitkárától és Ferenczi László dandártábornoktól, a BM rendészeti és bűnmegelőzési helyettes államtitkárától. A Scharnebeck 1979-ben készült, a németországi Karl Wertens GmbH hajógyárában, és 1981-ben került vízre az Északi-tengeren, ahol vámőri feladatokat látott el. A több mint tizenhét méter hosszú, ezeregyszáz lóerős kisgéphajó a tesztutakon teljes gázon negyvenhárom kilométeres óránkénti sebességgel mutatkozott be.
– Örülök az új hajónak, és remélem, a Balatonon is ugyanolyan hasznos és eredményes lesz, mint a kontinens északi vizein – mondta el lapunknak Madarász Zoltán.
– A vízi rendészeti kapitányság hetven rendőre idén nyáron tizenkét járőrhajóval és négy mentőhajóval vigyázta a fürdőzők, a csónakázók és a vitorlázók biztonságát – közölte a kapitányságvezető. Bár az üdülési szezonban a Balatonnál a korábbinál kevesebb vendég volt, a vízi rendészet hajóinak sok volt a munkája. Hatvanhatszor kellett kifutniuk a tóra, és összesen százharmincnégy mentést hajtottak végre. Munkatársaim helytállásának is tulajdonítható, hogy vízi rendészeti mulasztás vagy késlekedés miatt a Balatonnál nem volt haláleset vagy sérüléses szerencsétlenség. A betegség vagy a figyelmetlenség miatt történt öt balatoni tragédia nem róható fel a vízi rendészetnek. Még nem vonulnak vissza a rendőrhajók. Ha riasztást kapunk, mentésre indulnak – fejezte be az alezredes.
Tengeri őrnaszád a Balatonon
Új hajóval bővült tegnap a balatoni rendőrségi flotta. Az Ostsea–17 típusú, Scharnebeck nevű mentőhajót Balatonföldváron vette át a vízi rendőrség vezetője. Bár az idén a korábbi éveknél kevesebb vendég volt a tó mellett, a járőrhajóknak több munkájuk akadt, mint korábban – mondta egyebek mellett az alezredes.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!