A köztársasági elnök – aki parlamenti eskütétele óta most először szólalt meg a nagy nyilvánosság előtt – a határon túli magyarokról azt mondta: az ő magyar állampolgárságuk fájdalmasan félresiklott, amely „nem maradhat így”. Az emberi jogokról szólva megjegyezte: még a terrorizmus elleni védekezés sem vezethet oda, hogy a szabadságjogokat a szükségesnél nagyobb mértékben korlátozzák. Sólyom László óva intett a fogyasztói értékrendtől, a pénz egyeduralmától és az egyre taszítóbb stílusú politizálástól.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke augusztus 20-án Székesfehérvárott ünnepelt, ahol beszédében az egység és a nyitottság fontosságát hangsúlyozta. – Az államalapító tudta, egység kell és nyitottság. Egység, de korántsem a vérszerződések egysége, mert az már nem elég. Több és más kell hozzá. Így lehetett a törzsi szövetségekből államot kovácsolni – fogalmazott. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Parlamentben, az augusztus 20-i kitüntetések átadása után Szent István intelmeire utalva megállapította: erős és teherbíró, egységes nemzet csak tagjainak sokféleségében és sokszínűségében létezhet. Mint mondta, a különböző életutak mind egyfelé: előre és fölfelé próbálják a nemzetet vinni.
Orbán Viktor Fidesz-elnök a Nemzeti összefogás Európában elnevezésű tanácskozáson arról beszélt, ha figyelünk István király életművére, meghallgatjuk 1956 üzenetét, nem felejtjük el az összefogás erejét, ami 15 éve visszaszerezte a nemzet függetlenségét, megérthetjük, hogy vagy együtt fogunk felemelkedni, vagy sehogy sem. – A XIX. század biztató lehetőségeket kínál a XX. században kifosztott és szétdarabolt magyar nemzetnek, a lebomló államhatárok, a bürokrata államok korszakának alkonya, a szabad mozgás, a vállalkozás szabadsága megnyitja az utat a magyar nemzet újraegyesítése előtt – hangsúlyozta, ám, mint mondta, ennek feltétele, hogy a szétszabdalt magyarságot egyetlen jól működő gazdasági övezetté tudjuk szervezni, és hogy megértsük, a határon túli magyarok ügye nem ideológiai és nem pártkérdés, hanem olyan lehetőség, amely közös hasznot, gazdasági erőforrást kínál a mai határokon belül élő magyarok számára is. – Magyarország jövője nem a tízmilliós Magyarországban, hanem a 15 milliós magyar nemzetben van – jelentette ki Orbán.
Részletek a 3., az államfő beszéde a 6., vezércikk a 7. oldalon

Gulyás Gergely keményen helyretette Karácsony Gergelyt