Ákos konzervatív, nem magyarázza

Hanthy Kinga
2005. 09. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jó az asszony a háznál, még akkor is, ha nem hiteles. Amint azt a köztévé vezetőitől tudjuk, a hiteles az őszülő halánték, amelyen a nő csak cifraság, masni. Ez a vezetői szemlélet azonban nem akadályozta meg a köztelevíziót abban, hogy farizeus módon bekapcsolódjon a diszkriminációellenes Magyar agora programsorozatba. Hol voltak eközben a diszkrimináció ellen küzdő civilek? Épp a Szabadság téri stúdióban.
Mivel azonban az őszülő halánték a rádióban nem érvényesül, és ott más kommunikációs megoldásokkal is kell operálni, remélhetőleg a nők nem fognak eltűnni a mikrofon elől is. Már csak azért sem, mert túl gyakran lenne kénytelen azon gondolkodni a hallgató, vajon ki is beszél. A folyamatos zajban fülünk már eltompult, nem tudja megkülönböztetni az árnyalatokat, ahogyan szemünk is unatkozik, ha nélkülözni kénytelen az erőszak látványát. Három férfiember a stúdióban, ez például a Radio Café Macsó hímzés című műsora. Kicsit túl sok és gyakran követhetetlen férfihang. Lehet, hogy egy férfitól egy nő is jókat tudna kérdezni. Legutóbb Mézes Csaba és Urbán Szabi (?) vendége Kovács Ákos volt.
Ákos profi. Vele nincs nehéz dolguk a műsorvezetőknek, pontosabban azt hiszik, hogy nincs. A hazai könnyűzene világában ugyanis Ákos erősen túlképzett, túlságosan tudatos, és a pályán töltött évek alatt rutint is eleget szerzett. S meglehet, a hazai pop-rock szakma az éhes és kíméletlen hiénák harca, a felépített Ákos-birodalommal már nem tudnak mit kezdeni. A zenésznek ugyanis hűséges és nagy közönsége van, így sikere nem függ attól, hányszor hajlandók beengedni a reggeli televíziós műsorokba, amelyek ma a rejtett vagy nem is titkolt promóciós helyszínek (promóció annyi, mint reklám, csak így elegánsabban hangzik). Ha pedig nem függ zenei szerkesztőktől, haveroktól, nagy hatalmú producerektől, akkor nincs is mitől félnie. Azt mond, és azt vállal el, amit akar.
Úgy tartja például, hogy politika és világnézet nem ugyanaz, és engedtessék meg neki, hogy saját világnézete legyen, azért pedig ne vonja senki felelősségre. Ez Európa fejlettebb régióiban nem divat. Nálunk viszont meglepő módon négy és fél évtized kommunizmus után is kötelező maradt a baloldaliság. Ha ettől eltérsz, magyarázkodnod kell. Ákos már régóta nem magyarázkodik, inkább megpróbálja elmagyarázni beszélgetőtársainak, hogy ez egyrészt az ő magánügye, másrészt meg nem olyan nagy baj, hogy konzervatív ember lévén nővel, nem férfival él házasságban. Ákos két kellemes órát töltött a Radio Café stúdiójában. Ez a rádió azon kevés kereskedelmi adók közé tartozik, amelyiknek vannak műsorai, van mondanivalója, terelgeti, művelgeti a hallgatóit. És úgy kíváncsi rájuk, hogy nem dönti el előre, mit szeretne tőlük hallani. (A Klubrádió például eldönti.) Valamint többet vár el a vendégeitől az ostoba vihogásnál. Ettől, pontosabban e nélkül egy műsor még lehet jókedvű. Sőt lehet értelmes is. Vagy csak így lehet értelmes.
(Macsó hímzés – Radio Café, Fm 98,6.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.