Törvényjavaslatban kérték tegnap iráni parlamenti képviselők az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvének felfüggesztését, hogy ezzel elejét vegyék a nukleáris létesítmények előre be nem jelentett ellenőrzésének. A váratlan viziteket lehetővé tevő jegyzőkönyv felfüggesztését arra az időre kérik a törvényjavaslatban, ameddig el nem ismerik Irán jogát arra, hogy rendelkezzen a hasadóanyag feldolgozásának teljes ciklusa fölött – közölte egy képviselő.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa a hét végén az Irán által két éve már aláírt kiegészítő jegyzőkönyv azonnali ratifikálását és az urániumdúsítással járó valamennyi tevékenység teljes felfüggesztését sürgette. Irán külügyminisztere ezt nyomban elutasította.
A teheráni külügyminisztérium ezzel párhuzamosan ismét az urániumdúsítási program felújításával fenyegetőzött. A tárca közleménye hangsúlyozza: ha a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség nem módosítja állásfoglalását, vagy ragaszkodik annak végrehajtásához, Irán kénytelen lesz felülvizsgálni engedményeit, mindenekelőtt az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvének alkalmazását.
Ugyanakkor Hamid Reza Aszefi külügyi szóvivő azt is közölte, hogy ez a figyelmeztetés az urániumdúsítási program felújítására is vonatkozik, amely fűtőanyagként szolgál a polgári célú atomerőművekben, de – teszik hozzá a hírügynökségek – atombombagyártásra is felhasználható.
Aszefi külön kitért arra, hogy Teheránt „meglepte” India Iránt elmarasztaló szavazata a múlt héten a NAÜ kormányzótanácsában, és hozzátette: Irán felülvizsgálja gazdasági együttműködését az ellene szavazó országokkal. India voksa különösen azért érte váratlanul Iránt, mert Újdelhi nagy mennyiségű földgázt akar importálni az iszlám köztársaságból. Egy esetleges iráni szankció a szintén ellene szavazó Japánt is sújthatja, amely óriási beruházást folytat az Irán délnyugat részén fekvő Azadegánban, ahol a világ egyik legnagyobb, eddig feltáratlan olajmezőjét sejtik.
Irán két évvel ezelőtt függesztette fel „bizalomerősítő” intézkedésként urániumdúsító programját.
Magyar Péterék az EPP-vel és a baloldallal közösen mentegetik Ursula von der Leyent
